Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Megverték és összetörték a telefonját
Privatkopo.hu 2019. 11. 01. 9:29:00

A rendőrségre 2019. február 23-án, 23 óra körül érkezett bejelentés arról, hogy egy férfit megvertek Debrecenben, a Csapó utcán.



Az egyenruhások adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek az ügyben, amelynek eredményeként két órán belül azonosították az elkövetőket, egy helyi testvérpárt.

A rendőrkapitányságon gyanúsítottként kihallgatták a 29 férfit, valamint a 20 éves öccsét, akik elismerték tettüket. A nyomozás adatai szerint a testvérpár szóváltásba került a sértettel, ami egészen addig fajult, hogy az idősebbik fiú többször megütötte, míg a fiatalabb a telefonját törte darabokra a férfinak.

A 29 éves gyanúsítottnak súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetése miatt kell felelnie, míg a 20 éves fiúval szemben rongálás, valamint garázdaság vétség elkövetésének gyanúja miatt folytattak nyomozást a rendőrök. A sértett könnyű sérüléseket szenvedett a bántalmazás következtében.

A nyomozó hatóság az ügy vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

További friss információk
Féltékenységből verte, megalázta feleségét
Élettársát akarta megölni - életveszélyesen megsebesítette a nőt
A pultosnő megverte a vendéget
Kilökte az ablakon a volt élettársát
Halálra szúrta korábbi élettársát az italozó életmódot folytató 35 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat