Ma: 2024.04.06. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Csicskáztatás: kizsákmányolta, verte, éheztette, megalázta magyar rabszolgáikat a cigánypár
baon.hu 2010. 11. 19.

Három, megfélemlített és szellemileg leépült magyar embert, két nőt és egy férfit tartott rabszolgaként egy kecskeméti cigány bűncsalád. Keményen dolgoztatták őket, és elszedték nyugdíjukat. A magyar rabszolgákat verték, éheztették, jéghideg pincében tartották bezárva télvíz idején is.



Egyiküket már 2005 óta kizsákmányolta Balog István és felesége. „Fedelet adtak” a koros asszonynak, akinek senkije sem volt, és veréssel kényszerítették arra, hogy főzzön és mosson rájuk. A „komfortos” körülményekre jellemző, hogy egyszer csaknem halálra fagyott a lakásban. Naponta egyszer kapott enni, egy lavór víz járt neki hetente kétszer, hogy megmosakodjon. Ezért az „ellátásért” cserébe elszedték nyugdíját. Sorozatosan verték, s annyira megfélemlítették, hogy nem mert megszökni.

A másik fogoly egy széchenyivárosi kocsmában ismerkedett meg a házaspárral. Az alkoholbeteg, fokozatos szellemi leépülésben lévő, szintén könnyen befolyásolható férfit is rávették arra, hogy költözzön hozzájuk. Havi 160 ezer forintos nyugdíját elvették, miközben a férfi éhezett, csak kenyeret kapott. Ha a hűtőhöz nyúlt, megverték. A férfi többször megszökött, a vádlottak azonban mindig megtalálták és visszahurcolták.

A nyomorult férfi hivatásos gondnoka megkereste a rabszolgatartó házaspárt, de a fogoly félelmében azt mondta a gyámhivatalban: jól érzi magát a két vádlottnál. Így továbbra is ott maradt.

A rabszolgatartók 2010 elején az Epreskert utcába költöztek. Ott egy fűtetlen konyhában már három fogolynak volt fekhelye földre fektetett matracokon. A házaspár egy enyhén értelmi fogyatékos nőt is magához csábított. Az ő feladata volt a mosás, főzés, takarítás és sorstársainak őrzése. Ő is verést kapott, és elvették minden értékét.

A Balog Istvánt és feleségét aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntettével vádolja a Kecskeméti Városi Ügyészség.

További friss információk
Féltékenységből verte, megalázta feleségét
Élettársát akarta megölni - életveszélyesen megsebesítette a nőt
A pultosnő megverte a vendéget
Kilökte az ablakon a volt élettársát
Halálra szúrta korábbi élettársát az italozó életmódot folytató 35 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat