Ma: 2024.02.21. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Csábi Bettinát felfüggesztett, volt férjét letöltendő börtönbüntetésre ítélték
MTI 2018. 06. 06. 11:40:00

Letöltendő börtönbüntetéssel, illetve felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla szerdán, másodfokon kilenc vádlottat, akik 2010 augusztusától 2011 novemberéig több ezer tonna, Romániából importált gabonát értékesítettek az általános forgalmi adó megfizetése nélkül.



Az ügy elsőrendű vádlottját, Koller Istvánt bűnszervezetben, folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntettében és magánokirat-hamisításban mondta ki jogerősen bűnösnek a táblabíróság, ezért négy és fél év letöltendő börtönbüntetéssel sújtotta. Korábbi feleségére, Csábi Bettina volt profi ökölvívó- és kick-boksz-világbajnokra - szintén jogerősen - két év, négy évre felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki.

Az ügy hat másik vádlottját két év hat hónap és öt év közötti börtönbüntetéssel sújtotta a bíróság, egy vádlott esetében felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki. Az ítélőtábla a vádlottakat három és nyolc év közötti időtartamra eltiltotta a gazdasági társaság vezető tisztségviselője foglalkozástól.

A táblabíróság hét vádlott esetében megállapította, hogy a bűncselekményeket bűnszervezet tagjaként követték el, így őket kizárta a feltételes szabadság lehetőségéből.

A vádlottak 2010 nyarán állapodtak meg abban, hogy szlovák gazdasági társaságokkal együttműködve, azokat felhasználásával nettó áron több ezer tonna gabonát vásárolnak Romániában, majd hamis papírokkal azt a látszatot keltik, hogy az árut továbbviszik Szlovákiába, de végül Magyarországon értékesítik. Előbb egy kft. képviseletében adták el az árut, később pedig további öt, ugyancsak általuk irányított vállalkozás nevében értékesítették a gabonát. A Romániában megvett árut bajai és Baja környéki gabona-nagykereskedő gazdasági társaságoknak vásárolták meg.

A vádlottak a bűncselekmények elkövetése érdekében fiktív gazdasági társaságokból álló hálózatot építettek ki. Ezek a néhány hónapig használt cégek a számlázásban, a fiktív fuvarlevelek bélyegzésében, továbbításában, az átutalásokban, a készpénzfelvételben, a gabonafelvásárlásban és -továbbértékesítésben, a pénz továbbításában működtek közre, a bűncselekményeket részletesen megtervezve hajtották végre.

A táblabíróság három vádlottat bizonyos vádpontokban felmentett, esetükben az ügyész és a védők három nap gondolkodási időt kértek az esetleges fellebbezés bejelentésére.

Harangozó Attila tanácsvezető bíró az ítélet indoklása során hangsúlyozta, a kilenc éve történt bűncselekmények esetében időszerű elbírálás esetén sokkal súlyosabb büntetéseket kellett volna kiszabnia a bíróságnak.

További friss információk
Ittas állapotban durván bántalmazta anyja élettársát
Sörözés eszméletvesztéssel, rablással
Bántalmazás a pécsi vásárcsarnokban: egy pékség üzletvezetője került összetűzésbe egy vásárlóval
Kényszerítés bűntett elkövetésével gyanúsítható férfiakat fogott el a rendőrség
Idős nő kezéből tépte ki a táskát a cigány, nem jutott messzire
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat