Ma: 2024.04.16.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
Chatszobában adták-vették a kábítószert - tizenegy gyanúsított bűnügyi őrizetben
Privatkopo.hu 2020. 11. 23. 7:47:00

A rendezett családi háttérrel rendelkező fiatalok körében sem ritka, hogy az internet kínálta arctalanság mögé bújva olyan közösségi médiás ismeretségekre tesznek szert, amely rossz irányba tereli őket. Így volt ez azokkal a huszonévesekkel is, akik egy chatszobás közösségen belül drogbizniszbe fogtak.



A kábítószer beszerzését neten keresztül bonyolították, a külföldi eladókkal személyesen nem találkoztak, és az általuk megrendelt kábítószer futárszolgálat útján jutott el hozzájuk, majd azt egymás között - a chatszobában egyeztetve - folyamatosan adták-vették. Az volt az illúziójuk, hogy mindez a hatóságok előtt rejtve maradhat. Tévedtek. Erre akkor jöttek rá, mikor 2020. november 20-án, hajnalban rendőrök ébresztették őket.      

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Kábítószer Bűnözés Elleni Osztálya (KR NNI) még 2020 nyarán indított nyomozást a Győr- Moson- Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály (GyMRFK) információja alapján a csoport tevékenységével kapcsolatban.

A KR NNI több osztálya a KR egységeivel és a GyMRFK közreműködésével 2020. november 20-án összesen 15 helyszínen ütött rajta a fiatalokból álló drogbandán. A többségében fővárosi huszonévesekből álló hálózat tagjainál többfajta kábítószert találtak. A több kilogrammnyi lefoglalt anyag között volt marihuána, extasy, hasis, LSD, amfetamin, de még kokain is.

Mivel információ volt arról, hogy az ugodi gyanúsított fegyverrel rendelkezhet, ezért őt a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egységének segítségével fogták el.

A nyomozók a budapesti, táborfalvai, ugodi, valamint győri kutatások során találtak a kábítószer csomagolásához és méréséhez használatos tárgyakat, de lefoglaltak számítástechnikai eszközöket, egy légfegyvert és egy lőfegyvert is, míg készpénzben több mint tízmillió forintot.

A KR NNI-nél indult nyomozás kiderítette, hogy a csoport alapítója a 27 éves, budapesti lakhellyel rendelkező G. Csaba volt. A közel húsz főből álló hálózatot ő hozta létre, és a tagoknak egy internetes applikáció segítségével, élettársával -  a 25 éves E. Sárával együtt - árulta a különböző fajtájú drogot, amit a csoport tagjai egymás között továbbértékesítettek. A bandatagok online egyeztettek a kábítószer adásvételéről. A csapat legfiatalabb tagja mindössze néhány hónapja vált nagykorúvá. Az őrizetbe vett gyanúsítottak többsége nem rendelkezik igazolható munkaviszonnyal, feltételezhető, hogy kábítószer-kereskedelemből tartották fenn magukat.

Az üggyel összefüggésben a KR NNI munkatársai összesen 18 fővel szemben folytatnak büntetőeljárást kábítószer-kereskedelem bűntette miatt. Kilenc férfit és két nőt bűnügyi őrizetbe vettek. A rendőrök tíz ember vonatkozásában előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, és egy személy bűnügyi felügyeletének elrendelését javasolták.     

További friss információk
Emberölési kísérlet macskaeledelért és tojásért
Ököllel és vasalóval is bántalmazta élettársát
17 év fegyházra ítéltek egy cigányt, aki a Hős utcában legalább 52 sérülést okozva agyonverte az élettársát
Szilveszterkor rúgta fejbe ismerősét
Rablás miatt kiszabott börtönbüntetés elől bujkált a cigánynő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat