Ma: 2024.04.06. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Brutális kegyetlenséggel verték agyon cellatársukat a cigánybűnözők
Blikk 2012. 06. 07. 12:17:00

A vádlottak, M. György (25), azaz Ananász és R. Lajos (27), alias Búza egy korábbi gyilkosság miatt ültek a váci börtönben. Jóban voltak, de szét kellett költöztetni őket, mert egy vita során György megvágta Lajos arcát.



Azonban 2010 szilvesztere előtt M. Györgyöt valamiért visszahelyezték abba a zárkába, ahol Lajos a pedofíliáért elítélt, 63 éves Sz. Lászlóval ült.

A vádirat szerint M. György és R. Lajos illegálisan szerzett nyugtatókat szedett be, majd ámokfutásba kezdett. Egyikük szétrúgta a 135-ös zárkában lévő asztalt, hogy azzal túszul ejthessék az őrt. Ám az őr nem ment be a cellába, így kútba esett a terv. Ezután kezdte piszkálni M. György Sz. Lászlót azért, mert pedofil. Megütötte, de az idős ember nem reagált, inkább olvasott tovább.

Ekkor M. György azzal tüzelte R. Lajost, hogy Sz. biztos a kisfia fényképére fog önkielégítést végezni. A begyógyszerezett R. ekkor a kitört asztallábbal szétverte Sz. László fejét, majd felvágták ütőereiket, életüket a börtönőrök mentették meg.

A két vádlott többször többféleképpen adta elő, hogyan történt a gyilkosság, és mikor ki ütött. Végül mindkettőjük azt vallotta, egyszer megütötték Sz. Lászlót.

- A bibliában olvastam, hogy hazudni tilos, így most elmondom, hogy volt. Korábban hazudtam, hogy csak egyszer vágtam pofon Laci bácsit. Marcangolt a bűntudat. Az igazság az, hogy a második ütést én mértem rá az Öregre az asztallábbal - magyarázkodott R. Lajos, aki szerint társa hazudott, és magától bántotta Sz. Lászlót, ő nem piszkálta fel.

- Ananász sírt, mert meghalt a kislánya tüdőgyulladásban. Majd számon kérte Laci bácsit, hogy a lánya képét nézte. Mondta, verjük meg az Öreget, és kezembe adta az asztallábat. „Üssed, pedofil, megérdemli!". Laci bácsi nem szólt semmit, nem hitte, hogy megteszem - vallotta Lajos, aki ezek után kisfia képével bement a WC-be, és felvágta az ereit.

M. Györgyöt több őr is elkísérte a tárgyalásra, ugyanis agresszív, dühöngő.

További friss információk
Féltékenységből verte, megalázta feleségét
Élettársát akarta megölni - életveszélyesen megsebesítette a nőt
A pultosnő megverte a vendéget
Kilökte az ablakon a volt élettársát
Halálra szúrta korábbi élettársát az italozó életmódot folytató 35 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat