Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Százezreket követelt a brutális cigány drogdíler
privatkopo info 2010. 12. 08.

Harminckétezer forintért, hitelre vett marihuánát egy fiatal férfi Nyíregyházán, de a cigány drogkereskedő a vételár többszörösét kérte rajta számon, s brutálisan bántalmazta is. A verésben részt vett a bűnöző felesége is.



Kedden tett feljelentést egy 21 éves férfi, mert elmondása szerint rendezetlen tartozása miatt megverték. A Nyíregyházi Rendőrkapitányság nyomozó kiderítették, hogy a fiatalember november elején úgy vett valakitől marihuánát, hogy a kialkudott 32 ezer forintos vételárat majd később fizeti. Mivel ezt nem tette meg, a megalapozott gyanú szerint a cigány díler és felesége többször megfenyegette és bántalmazta. December 7-én a város külterületén találkoztak, a feltételezett kábítószer-kereskedő ekkor már háromszázezer forintot követelt. A férfi ököllel leütötte adósát, majd ő és felesége is belerúgott. A könnyű sérüléseket szenvedett fiatalember ezután fordult a rendőrséghez.

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya a kábítószerrel visszaéléssel, önbíráskodással és súlyos testi sértés kísérletével gyanúsított 43 éves helybeli férfit őrizetbe vette. Feleségét szintén gyanúsítottként hallgatták ki, ő szabadlábon védekezhet.

Privát Kopó: Bizonyára otthon sírt 8-10 pulya…

További friss információk
11 éves fiút rabolt ki egy „navajonki”
Előre kitervelte a férje megölését a titkos szerelmi viszonyt folytató asszony
Magyarországon mindössze 1 év és 10 hónap jár egy nő eszméletlenre veréséért
Nem tudott leállni a gyöngyösi cigánybűnöző
Bűnügyi őrizetben a kocsolai fegyveres rabló
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat