Ma: 2024.04.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Rendőrkézen a buszsofőrt késsel fenyegető testvérek
police.hu 2016. 08. 20. 16:27:00

A rendőrök beazonosították és elfogták azt a két férfit, akik Budafokon fenyegettek meg egy buszsofőrt.



A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXII. kerületi Rendőrkapitánysága büntetőeljárást folytat B. Gábor 22 éves, illetve B. Zsolt 20 éves budapesti lakosok ellen felfegyverkezve elkövetett közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetése miatt.  

A két férfi 2016. április 12-én, 12 óra 16 perckor a Budapest XXII., Ispiláng utcától a Kosztolányi Dezső tér irányába közlekedő 214-es autóbuszon utazott, amikor B. Gábor a Növény utca és a Minta utca közötti útszakaszon odalépett a vezetőfülke mellé és a megállón kívüli azonnali megállásra szólította fel a buszsofőrt. A sofőr ennek nem tett eleget, ezért a férfi fenyegetni, szidalmazni kezdte, majd egy kést vett elő, amellyel szúró mozdulatot tett a sofőr felé. B. Zsolt látva testvére magatartását, szintén a fülke mellé lépett és ököllel többször beleütött a térelválasztó plexiüvegbe. A két férfi a cselekmény elkövetése után a buszról leszállt.

Az elkövetőket a rendőrök beazonosították és B. Zsoltot - aki más bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt előzetes letartóztatásban van - 2016. augusztus 18-án gyanúsítottként hallgatták ki. Társa B. Gábor 2016. augusztus 19-én, a BRFK XVII. kerületi Rendőrkapitányságon önként feladta magát. A nyomozók B. Gábort szintén gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatásának indítványozását.  

További friss információk
Vádemelés a rokonait távoltartás után is bántalmazó férfivel szemben
Tizenéveseket rabolt ki
Vádemelést javasolnak két cigány rablóval szemben
3 ezer forint értékű halkiszedő hálót lopott, a szemtanú vissza akarta tartani - szíven szúrta a tolvaj
Emberölési kísérlet macskaeledelért és tojásért
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat