Ma: 2021.08.05. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Cigi helyett ezúttal buszjegyre tarháltak pénzt a „navajonkik”, persze ennek is rablás lett a vége - az egyik elkövető csupán 14 éves
Privatkopo.hu 2020. 11. 08. 8:06:00

A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói néhány órán belül azonosították és elfogták azt a két lányt, akik 2020. november 6-án, késő este, Budapesten, a Nyugati Pályaudvar metrómegállónál pénzt kértek és kaptak buszjegyre egy fiatal nőtől. Az Ecseri úti megállónál együtt szálltak le vele, és még több pénzt követeltek tőle.



Az egyik elkövető a sértett táskáját megragadta, azzal fenyegetőzött, hogy kést fog elővenni. Társa eközben lekapta és eldobta áldozatuk szemüvegét, majd megharapta, és egy parkoló autónak lökte a nőt. A támadók végül elvették a táskáját, és elmenekültek.

A nyomozók azonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható két fiatalt. A 20 éves nyírmadai Sz. Anikót és 14 éves barátnőjét hajnalban, egy Budapest VI. kerületi hostelben fogták el a terézvárosi járőrök.

A BRFK X. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói rablás bűntett megalapozott gyanújával hallgatták ki, majd vették őrizetbe őket, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására

További friss információk
Fenyegetőzött és ütött, mert úgy gondolta, hogy átverték a dohányboltban
Verekedésbe torkollott veszekedés
Vádemelés a volt élettársát a nyílt utcán nyakon szúró férfi ellen
Pénzt kért, nem kapott, elvette erőszakkal
Egy telekvita miatt acélpálcával sújtott le a szomszédjára a feldühödött vádlott
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Váratlan fordulat! „Örökösként” jelentkezett a halálra égetett milliárdos volt „élettársa”, akiről az üzletember korábban a gyámhivatalnak azt állította, hogy rendszeresen meglopja, mérgezi - a nő testvére a TEK műveleti főosztályvezetője
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat