Ma: 2024.04.18. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Brutális csicskáztatás egy budapesti börtönben
MTI 2014. 07. 24. 13:19:00

A vádlott 2011 novemberében került a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetbe, ahol a sértettel közös zárkában helyezték el. Az előbbi az utóbbi az első naptól kezdve folyamatosan fenyegette, zsarolta, és a rákényszerített kártyajátékban felhalmozott tartozását a családjától kapott élelem és egyéb tárgyak átadásával kellett törlesztenie.



Amikor a bv-intézet jelezte a sértettnek, hogy másik intézménybe viszik át, a vádlott ezt megakadályozandó arra kényszerítette, hogy az emésztőrendszerre veszélyes, éles tárgyakat nyeljen le. A sértett a bántalmazástól tartva több körömcsipeszdarabot és kenyérbélbe csomagolt drótdarabot nyelt le. Ezután láz, gyulladás és hasi görcsök miatt kórházba kellett vinni, és az életét csak az orvosi beavatkozás mentette meg.

A Fővárosi Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt emelt vádat az erőszakos, többszörös visszaesőnek minősülő férfi ellen, és letöltendő fegyházbüntetés kiszabását indítványozta.

További friss információk
Vádemelés a rokonait távoltartás után is bántalmazó férfivel szemben
Tizenéveseket rabolt ki
Vádemelést javasolnak két cigány rablóval szemben
3 ezer forint értékű halkiszedő hálót lopott, a szemtanú vissza akarta tartani - szíven szúrta a tolvaj
Emberölési kísérlet macskaeledelért és tojásért
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat