Ma: 2024.04.06. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Nadrágszíjjal verték, megrugdosták: örömlányból élt a munkakerülő, brutális cigánypár
baon.hu 2011. 05. 02. 12:10:00

Egy prostituált bevételeiből - napi mintegy 25 ezer forintból - élt éveken keresztül egy kecskeméti férfi és felesége. A házaspár mindkét tagja ellen vádat emelt a napokban a Kecskeméti Városi Ügyészség, mert nemcsak a férj, hanem az asszony is aktívan kivette részét az örömlány futtatásából.



A vádlottak jól ismertek a nyomozó hatóságok, illetve a bíróság körében is: a 40 éves férfi ült már csoportos rablásért, kapott felfüggesztettet magánokirat-hamisításért, míg 37 éves nejét csalás miatt ítélték el egyszer. Most pedig kitartottsággal vádolja őket az ügyészség, a férjet ráadásul visszaesőként.

A vádirat szerint 2006 februárja és 2008 augusztusa, majd 2009 áprilisa és 2010 decembere között „dolgozott” striciként - a közbeeső időszakban csak azért nem, mert hűvösre tették. Miután kiszabadult hasonló ügyében elrendelt előzetes letartóztatásából, folytatta a futtatást, egészen újbóli elfogásáig (azóta is rács mögött van).

Talán mondani sem kell, hogy bejelentett munkahellyel és jövedelemmel nem rendelkezett, akárcsak felesége. A nő - míg férje a börtönben ült - ugyanúgy hozta-vitte a prostituáltat a Külső-Szegedi útra, az 52-esre és a 44-esre, mint azt ura tette. A házaspár az örömlányt magánál szállásolta el, ellátták élelemmel, óvszerrel, ruhával - és mindennap elvették a kéjelgésből „keresett” pénzét.

A szóban forgó prostituált egyébként szintén megfordult a büntetés-végrehajtási intézetben egy elzárás miatt. Itt elkövette azt a hibát, hogy valakinek panaszkodott stricijére. Mindez ugyanis fülébe jutott a férfinak, és miután az örömlány szabadlábra került, otthon nadrágszíjával durván elverte, illetve megpofozta és megrugdosta eltartóját, a nő testszerte nagyszámú, sávszerű zúzódást szenvedett. A futtató házaspár tagadta a bűncselekményeket a nyomozás során.

További friss információk
Féltékenységből verte, megalázta feleségét
Élettársát akarta megölni - életveszélyesen megsebesítette a nőt
A pultosnő megverte a vendéget
Kilökte az ablakon a volt élettársát
Halálra szúrta korábbi élettársát az italozó életmódot folytató 35 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat