Ma: 2024.04.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Hónapokon keresztül bántalmazta és zaklatta volt barátnőjét
police.hu 2016. 09. 02. 6:21:00

Testi sértés bűntett, zaklatás vétség, kapcsolati erőszak vétség és személyi szabadság megsértése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 46 éves kulcsi lakos ellen.



A rendőrség tájékoztatása szerint a férfi - fővárosi lakásában - 2014 nyarától kezdődően 2015 novemberéig rendszeresen bántalmazta akkori élettársát. Kapcsolatuk 2015 decemberében ért véget, azonban a gyanúsított a nőt ennek ellenére naponta többször hívta és üzeneteket küldött neki, ezáltal a mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozott.

A sértettet autóval rendszeresen követte és többször megjelent a nő által látogatott szórakozóhelyeken is. Ezen alkalmakkor volt élettársát többször arcon ütötte, a telefonját elvette.

Az illetékes bíróság 2016 júliusában távoltartást rendelt el. A gyanúsított ennek ellenére tovább hívogatta a nőt, majd 2016. augusztus 28-án vidékre ment a sértett után. Bement az általa bérelt lakrészbe, ahol előzetes szóváltást követően többször arcon ütötte és megcsavarta a kezét, amely ennek következtében eltört.

A sértett kihallgatását követően a szigetszentmiklósi nyomozók 2016. augusztus 31-én — budapesti tartózkodási helyén - fogták el a férfit. Előállították a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették. A nyomozóhatóság előterjesztést tett az előzetes letartóztatásának indítványozására. 

További friss információk
Megfenyegették a budapesti éjszakai bárok tulajdonosát
Vádemelés a rokonait távoltartás után is bántalmazó férfivel szemben
Tizenéveseket rabolt ki
Vádemelést javasolnak két cigány rablóval szemben
3 ezer forint értékű halkiszedő hálót lopott, a szemtanú vissza akarta tartani - szíven szúrta a tolvaj
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat