Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Balfék rabló került rendőrkézre
police.hu 2013. 09. 23. 12:35:00

A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitánysága felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást Cs. Csaba 43 éves budapesti lakos ellen.



A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2013. szeptember 19-én a kora hajnali órákban bement a Budapest V., Szent István tér egyik társasházának lakásába, és onnan mobiltelefont, fényképezőgépet akart magával vinni. A lakásban egy külföldi házaspár lakott, akik a kutatás zajára felébredtek. A férj megpróbálta feltartóztatni Cs. Csabát, ám ő a földre taszította a férfit és egy késsel fenyegetőzve, mindkettőjüket a szobába bezárva, kimenekült a lakásból.   

Pechjére azonban a támadó dulakodás közben elejtette a mobiltelefonját, így a nyomozók pár perc alatt tudták, hogy kit kell keresni. Cs. Csabát így már rendőrök várták a VIII. kerületi lakásánál, ahol elfogták és az V. kerületi Rendőrkapitányságra előállították. A gyanúsított lakásában tartott házkutatás során a rendőrök megtalálták és lefoglalták a rablás során használt kést.

Cs. Csaba előzetes letartóztatását a bíróság 2013. szeptember 22-én elrendelte.

További friss információk
Féltékenységből verte, megalázta feleségét
Élettársát akarta megölni - életveszélyesen megsebesítette a nőt
A pultosnő megverte a vendéget
Kilökte az ablakon a volt élettársát
Halálra szúrta korábbi élettársát az italozó életmódot folytató 35 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat