Ma: 2020.09.27. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Emberöléssel vádolnak négy arlói férfit
MTI 2011.06.27. 14:42:00

Két haragos család vitája torkollt tragédiába tavaly húsvétkor.



Emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt vádemelési javaslattal küldte meg az iratokat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a megyei főügyészségnek abban a tavaly áprilisban történt ügyben, amelyben tragikus kimenetellel zárult két család vitája Arló településen - tájékoztatta a rendőrség hétfőn az MTI-t.

A bűneset 2010. április 5-én, húsvéthétfőn történt, a megyei rendőr-főkapitányság nyomozói még aznap több gyanúsítottat őrizetbe vettek, és a helyszínen számos szúró-vágó eszközt is lefoglaltak - ismertette a részleteket Dobi Tamás szóvivő.

A nyomozás adatai szerint az évek óta fennálló haragos viszony miatt egy szóváltást követően verekedett össze a két arlói család egyikük házának udvarán. A konfliktusban egy 57 éves férfi a helyszínen életét vesztette, további 3 személy súlyos, míg 7 fő könnyebb sérülést szenvedett - tette hozzá.

Az eljárás során a rendőrség előterjesztésére a bíróság négy férfi előzetes letartóztatását rendelte el.

További friss információk
Acélbetétes bakanccsal rugdosta
15, illetve 8 év fegyházbüntetésre ítélték a késes rablókat
Egy 16 éves féleszű levágta magáról a nyomkövetőt, aztán megkéselte a volt jegyesét és annak anyját
Kirabolt egy idős házaspárt, majd Angliába szökött - hat év elteltével végre fegyházba vágják
20 ezer forintot rabolt a 17 éves „navajonki”, a rendőrök őrizetbe vették
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Drog, prostik, Vizoviczki, avagy „mit tehet a rendőrség egy olyan szórakozóhellyel szemben, ahol befolyásos politikusok, parlamenti képviselők a törzsvendégek”?
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat