Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
A „nála lévő” térkövek sem mentették meg a részegen ordítozó ukrán vendégmunkás életét
Privatkopo.hu 2018. 10. 14. 13:02:00

A Fővárosi Főügyészség emberölés bűntette miatt emelt vádat a Fővárosi Törvényszéken azzal a 30 éves debreceni munkással szemben, aki még 2017. július 8-áról 9-re virradóra - szóváltást követően - szíven szúrta a hétvégi szórakozásból a kispesti munkásszállójukba hazatérő ukrán társát.



A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint: a debreceni vádlott és két ukrán férfi - akik közül egyikük a későbbi sértett -, továbbá több magyar munkás egy szállóként használt kispesti családi házban laktak. A vádlott az egyik emeleti szobában, a későbbi sértett a szintén ukrán társával egy másik szobában, míg további két magyar munkás a nappaliban laktak.

2017. július 9-én hajnalban a későbbi sértett és honfitársa egy hétvégi esti italozásból tértek haza, majd kimentek a családi ház teraszára, ahol tovább hangoskodtak és ezzel felébresztették a nappaliban alvó két társukat.

A két lakótárs és az ukránok között hangos szóváltás alakult ki, amibe nem sokkal később becsatlakozott az egyik emeleti szobából a hangzavarra felfigyelő vádlott is.

A felindult vádlott egy 9 cm-es késsel a földszintre sietett és szóváltást követően a teraszra kijutva a sértett felé szúró mozdulatot tett, majd kizárta őket a teraszra. Ezt követően a sértett és a társa a teraszajtót többszöri próbálkozás után benyomva bejutottak a lakásba és a szobájuk felé indultak, amikor azt észlelték, hogy a vádlott a konyhából kilépve immáron egy nagyobb, 15 cm pengehosszúságú késsel támad feléjük. A támadás hatására a védekezésképp a náluk lévő térköveket a vádlott irányába dobták, aki erre a sértettet egy alkalommal, nagy erővel, 13 centiméter mélyen szívtájékon szúrta.

A sértett és társa a teraszra menekültek, ahol a sértett rövid időn belül eszméletét vesztette, majd a kórházba szállítást követően elhunyt.

A korábban rablás miatt elítélt vádlott letartóztatásban várja a bírósági tárgyalást.

További friss információk
Féltékenységből verte, megalázta feleségét
Élettársát akarta megölni - életveszélyesen megsebesítette a nőt
A pultosnő megverte a vendéget
Kilökte az ablakon a volt élettársát
Halálra szúrta korábbi élettársát az italozó életmódot folytató 35 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat