Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Amerikanizálódás: megszúrta iskolatársát egy mátészalkai diák
MTI 2013. 03. 23. 13:52:00

Megszúrta iskolatársát egy 16 éves mátészalkai diák, a fiú ellen emberölés bűntett kísérletének gyanúja miatt indult nyomozás - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.



Fedor Rita elmondta, hogy a gyanúsított pénteken az egyik mátészalkai oktatási intézmény mellékhelyiségében - előzetes szóváltás és dulakodás után - a nála lévő késsel többször megszúrta és megvágta szintén 16 éves tanulótársát.

A rendőrök a fiút a helyszínen elfogták, majd őrizetbe vették. A diák a kihallgatása során elismerte a bűncselekmény elkövetését, amelyet elmondása szerint önvédelemből követett el.

A megsebzett fiút kórházba szállították a mentők.

További friss információk
11 éves fiút rabolt ki egy „navajonki”
Előre kitervelte a férje megölését a titkos szerelmi viszonyt folytató asszony
Magyarországon mindössze 1 év és 10 hónap jár egy nő eszméletlenre veréséért
Nem tudott leállni a gyöngyösi cigánybűnöző
Bűnügyi őrizetben a kocsolai fegyveres rabló
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat