Ma: 2024.04.20. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Álmában támadta meg barátnője nagymamáját
HP 2014. 12. 12. 7:02:00

Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség egy tizenéves fiúval szemben, aki a gyanú szerint csaknem halálra késelte barátnőjének nagymamáját, Kecskeméten.



Bíróság elé állhat az unoka is, a gyanú szerint ugyanis ő vette rá a bűntettre a fiút, bosszúból azért, mert az asszony ellenezte kapcsolatukat. A kiskunsági megyeszékhely rendőrségére július 17-én hajnalban telefonált be egy 15 éves lány azzal, hogy nagymamáját az otthonukban támadás érte. Mint kiderült, az 59 éves asszony egy késszúrásra ébredt a sötét szobában, ezt követően dulakodni kezdett támadójával, aki végül elmenekült a helyszínről. A gyanú órákon belül a bejelentő unoka barátjára terelődött, akit ezért még a reggeli órákban elő is állítottak az egyenruhások. Kihallgatásán a 19 éves fiú beismerte tettét és elmondta, hogy azért támadta meg az asszonyt, mert az nem támogatta az unokájával való szerelmi kapcsolatát. Kiderült az is, hogy a bűntettre maga az unoka bírta rá az elkövetőt, és segített is neki azzal, hogy szándékosan nem zárta be a lakás bejáratát a kérdéses éjszaka. Az elsődleges orvosi szakvélemény azt is megállapította, hogy a megkéselt nő életben maradása csak a véletlennek és a gyors orvosi segítségnek volt köszönhető. Mindezek alapján a rendőrség emberölési kísérlet miatt javasol vádemelést az ügyészségnek, a napokban lezárt nyomozás eredményeként, tettesi minőségben a 19 éves férfi, felbujtóként pedig a 15 éves lány ellen is.

További friss információk
Megfenyegették a budapesti éjszakai bárok tulajdonosát
Vádemelés a rokonait távoltartás után is bántalmazó férfivel szemben
Tizenéveseket rabolt ki
Vádemelést javasolnak két cigány rablóval szemben
3 ezer forint értékű halkiszedő hálót lopott, a szemtanú vissza akarta tartani - szíven szúrta a tolvaj
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat