Ma: 2024.02.17. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Ablakon lökte ki kislányát a „szerető” anya
MTI 2014. 12. 30. 10:26:00

Tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt emelt vádat a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség azzal a 38 éves tatabányai nővel szemben, aki márciusban kilökte ötéves kislányát az ablakon. A gyermek életveszélyes sérüléseket szenvedett.



A főügyészség közleménye szerint az anya évek óta nem mozdult ki, senkivel nem tartotta a kapcsolatot, gyermekét óvodába nem járatta, és emiatt eljárás indult ellene. Az anya attól tartott, hogy kislányát kiemelik a családból, emiatt a férjével is összeveszett.

A nő végül úgy gondolta, hogy lánya elvesztését csak úgy tudja elkerülni, ha megöli őt, majd öngyilkos lesz. Kilenc méter magasból kilökte a kislányt, aki a járdára esett és életveszélyes sérüléseket szenvedett. A nő ezután kiugrott az ablakon, és súlyos sérüléseket szenvedett.

Az előzetes letartóztatásban lévő vádlottra fegyházbüntetés kiszabását indítványozta az ügyészség.

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
Késsel fenyegette volt élettársa párját
11 éves fiút rabolt ki egy „navajonki”
Előre kitervelte a férje megölését a titkos szerelmi viszonyt folytató asszony
Magyarországon mindössze 1 év és 10 hónap jár egy nő eszméletlenre veréséért
Nem tudott leállni a gyöngyösi cigánybűnöző
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat