Ma: 2024.04.06. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Bűnözés a nagyvilágban
Botrány! Rendőrök kapták rajta a tanítványával enyelgő tanárt
168ora.hu 2011. 01. 07.

Újabb tanár-diák szexhistória látott napvilágot az amerikai sajtóban. Ezúttal egy 27 éves, Illinois államban oktató sporttanárnő kezdett ki 16 éves diákjával.



Ashley Blumenshine-t és kiskorú szeretőjét a rendőrség érte tetten, amint szerelmeskedtek a kocsiban. Szerencsétlenségükre az éppen ott járőröző rendőröknek feltűnt, hogy a leparkolt autó ütemesen mozog.

A meglepett tanárnő és diákja tagadta ugyan, hogy szexuális kapcsolatra lépett, a bizonyítékok egyértelműek voltak: a rendfenntartók félig levetkőzve találták az érintetteket a gépkocsiban, amely egy bevásárlóközpont előtt állt. Ráadásul az egyik ülés alatt óvszer is lapult - írta a manna.ro.

A tanárnőt letartóztatták. A diák vallomása szerint önként ment bele a románcba, a pedagógus nem kényszerítette semmire.

További friss információk
Nagy tételben „öregeztek” Kozák Alexék Észak-Írországban
Több mint kétszázezer pedofil felvételt jelentettek tavaly világszerte
Tíz emeletnyi szajha - ez a „magyar” nő is prostitúció szervezésével kereste meg a mindennapi kokaint Angliában
Sokadik lecke egzotikumra vágyó lánykáknak: megverte, majd megfojtotta a 16 éves bécsújhelyi lányt szír barátja
Innsbrucki lakásában találtak holtan egy magyar prostituáltat
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat