Ma: 2024.04.06. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Bűnözés a nagyvilágban
Brit kislányokat kínzott és kényszerített prostitúcióra egy pakisztáni bűnbanda
Bors 2013. 01. 19. 10:38:00

A 11 éves gyereket először „megvette” a pakisztáni férfi, majd belevéste bőrébe nevének kezdőbetűjét.



A 38 éves Mohammed Karrar egy pakisztáni férfiakból álló banda tagja volt, akiket hat brit kislány ellen elkövetett szexuális bántalmazásért, erőszakért, prostitúcióra kényszerítésért és leánykereskedésért állítottak most bíróság elé.

A legfiatalabb áldozat nem sokkal az előtt töltötte be tizenegyedik évét, hogy Mohammed megvásárolta egy ismeretlen férfitól. Először még ajándékokat vett neki, ám hamarosan verni kezdte, megerőszakolta és prostitúcióra kényszerítette. A nyomozás szerint óránként 600 fontot, vagyis több mint 200 ezer forintot kért érte.

A kislány egyik hajcsatjával bele is égette a fenekébe monogramját, egy M betűt, hogy mindenki lássa, a szerencsétlen áldozat az ő tulajdona.

További friss információk
Nagy tételben „öregeztek” Kozák Alexék Észak-Írországban
Több mint kétszázezer pedofil felvételt jelentettek tavaly világszerte
Tíz emeletnyi szajha - ez a „magyar” nő is prostitúció szervezésével kereste meg a mindennapi kokaint Angliában
Sokadik lecke egzotikumra vágyó lánykáknak: megverte, majd megfojtotta a 16 éves bécsújhelyi lányt szír barátja
Innsbrucki lakásában találtak holtan egy magyar prostituáltat
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat