Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Bűnözés a nagyvilágban
Megölte, aztán ki is fosztotta
Privatkopo.hu 2020. 01. 17. 11:28:00

Egy 40 éves férfi megverte, megrugdosta ismerősét, aki belehalt sérüléseibe. A férfi levette a magatehetetlen sértettről a nyakláncát. A Nógrád megyei rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát. 



A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés és kifosztás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást V. Norbert 40 éves budapesti lakos ellen.

A nyomozás adatai alapján a gyanúsított 2018. október 3-ára virradó éjszaka, az egyik balassagyarmati ingatlanban - szóváltást és dulakodást követően - a fején, testén többször megütötte és megrúgta férfi ismerősét, amelyet követően a magatehetetlenül fekvő sértett nyakláncát elvette.

A sértett a bántalmazás következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A rendőrök rövid időn belül beazonosították, és Balassagyarmat belterületén elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható V. Norbertet, akit kihallgattak, őrizetbe vettek, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amit az illetékes ügyészség javaslatára a bíróság elrendelt, és a nyomozás teljes időtartama alatt fenntartott.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban átadták az illetékes ügyészségnek.

További friss információk
Nagy tételben „öregeztek” Kozák Alexék Észak-Írországban
Több mint kétszázezer pedofil felvételt jelentettek tavaly világszerte
Tíz emeletnyi szajha - ez a „magyar” nő is prostitúció szervezésével kereste meg a mindennapi kokaint Angliában
Sokadik lecke egzotikumra vágyó lánykáknak: megverte, majd megfojtotta a 16 éves bécsújhelyi lányt szír barátja
Innsbrucki lakásában találtak holtan egy magyar prostituáltat
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat