Ma: 2024.04.16. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Bűnözés a nagyvilágban
Megint erős nikotinéhséggel küzdött egy cigány
Privatkopo.hu 2018. 12. 04. 9:24:00

A Mezőtúri Rendőrkapitányság rablás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást F. Imre mezőtúri lakos ellen.



A 43 éves férfi 2018. december 2-án, 20 óra 30 perc körül, Mezőtúr egyik utcáján leszólított három fiatalt, akiktől cigarettát kért. Miután nem kapott, zsebéből elővett egy kést és megfenyegette áldozatait. Az egyik fiatal hárította a támadást, majd elmenekültek.

A rendőrök a férfit rövid időn belül a helyszín közelében elfogták, gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették. A nyomozók kezdeményezték letartóztatásának indítványozását.

További friss információk
Nagy tételben „öregeztek” Kozák Alexék Észak-Írországban
Több mint kétszázezer pedofil felvételt jelentettek tavaly világszerte
Tíz emeletnyi szajha - ez a „magyar” nő is prostitúció szervezésével kereste meg a mindennapi kokaint Angliában
Sokadik lecke egzotikumra vágyó lánykáknak: megverte, majd megfojtotta a 16 éves bécsújhelyi lányt szír barátja
Innsbrucki lakásában találtak holtan egy magyar prostituáltat
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat