Ma: 2024.04.06. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Bűnözés a nagyvilágban
Januártól a bankok kerülnek a WikiLeaks célkeresztjébe
MTI 2010. 11. 30.

A szenzációsnak minősített politikai leleplezések után a gazdaságot kívánja célba venni a WikiLeaks.



Mindezt a portál ausztrál származású alapítója, Julian Assange közölte az amerikai Forbes magazinnak adott interjújában. Assange - aki ellen az amerikai kormányzat szinte bosszút esküdött - a nyilatkozatban utalt arra, hogy internetes portálja különböző pénzügyi intézetek belső - azaz bizalmas - dokumentumainak tízezreivel rendelkezik. A célkeresztben különböző amerikai nagybankok állnak, és a "hadjárat" a jövő év elején indul. Kijelentette: a gazdasági jellegű dokumentumok nyilvánosságra hozásával azt kívánják elérni, hogy az emberek valós betekintést nyerjenek a bankok magatartásába. A Wikileaks korábban az afganisztáni, majd az iraki háborúval kapcsolatos amerikai dokumentumok, most pedig a szinte az egész világot érintő washingtoni külügyi iratok kiszivárogtatásával keltett szenzációt, illetve egyfajta nemzetközi diplomáciai botrányt. Nem sokkal korábban a honlap szóvivője, Kristinn Hrafnsson azt közölte: a WikiLeaks folytatni kívánja a leleplező diplomáciai iratok közlését is.

További friss információk
Nagy tételben „öregeztek” Kozák Alexék Észak-Írországban
Több mint kétszázezer pedofil felvételt jelentettek tavaly világszerte
Tíz emeletnyi szajha - ez a „magyar” nő is prostitúció szervezésével kereste meg a mindennapi kokaint Angliában
Sokadik lecke egzotikumra vágyó lánykáknak: megverte, majd megfojtotta a 16 éves bécsújhelyi lányt szír barátja
Innsbrucki lakásában találtak holtan egy magyar prostituáltat
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat