Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Bűnözés a nagyvilágban
Kína: egy ország, ahol minden negyedik nő családi erőszak áldozata
inforadio.hu 2011. 10. 24. 8:42:00

A kínai nők egynegyede van kitéve házasságon belüli erőszaknak - derül ki egy a kínai kormány által készíttetett felmérés pénteken közreadott eredményéből.



A kutatás erőszaknak tekintette a szóbeli megalázást, a fizikai bántalmazást, a személyi szabadság korlátozását, a jövedelem törvénytelen elvételét és a nemi erőszakot. Az országos felmérés során összesen közel 105 ezer 600 tizennyolc éves, vagy annál idősebb nőt kérdeztek meg.

A válaszadóknak az 5,5 százaléka panaszkodott fizikai erőszakra, az arány a vidékiek körében magasabb (7,9 százalék) míg a városban élők esetében 3,1 százalék volt.

A kínai nőszövetség és az országos statisztikai hivatal által közösen végzett felmérésből kiderült, hogy csak az utóbbi években fordulnak szabadabban a nők az őket ért erőszak miatt a rendőrséghez, vagy a nőszervezetekhez, illetve a sajtóhoz, mivel a nők és a családok az ilyen esteket hagyományosan magánügynek tekintették.

A házasságon belüli erőszak, mint bűncselekmény több kínai törvényben, így a házassági törvényben is szerepel és már egyéb központi intézkedések is születtek a kezelésére, de az országos nőszövetség kitartóan küzd egy önálló, csak e témában elfogadandó törvény megalkotásért. Az Országos Népi Gyűlés állandó bizottsága foglalkozik a kérdéssel, de egyelőre még nincs konkrét tervezet a törvényhozók asztalán.

A téma legutóbb a múlt hónapban kapott nagy nyilvánosságot, amikor hatalmas botrány kerekedett abból, hogy egy országos híresség, Li Jang kegyetlenül elpáholta amerikai feleségét. Az asszony, két lánygyerek anyja, "Li Jang, neked szükséged van segítségre" címmel feltette az internetre a különböző testrészeiről készített véraláfutásos képeket, amelyek hatására a közösségi oldalakon elindult a lavina.

Az elítélő kommentárok hatására az angol nyelvet egyedi módszerrel népszerűsítő férfi édesapja, majd ő maga is bocsánatkérésre kényszerült. A férfi felesége akkor sok együtt érző sorstársától kapott támogató levelet, a férje pedig nyilvánosan kijelentette, hogy a történtek hatására részt venne a házasságon belüli erőszak elleni kampányban.

A híradások az eset kapcsán megemlítették, hogy egy 2007-es országos felmérés szerint a 270 millió kínai családnak közel az egyharmadában van jelen az erőszak, s az esetek 85 százalékában nők a sértettek. Ugyancsak megállapították, hogy évente mintegy 100 ezer válásra kerül sor az erőszak miatt.

További friss információk
Nagy tételben „öregeztek” Kozák Alexék Észak-Írországban
Több mint kétszázezer pedofil felvételt jelentettek tavaly világszerte
Tíz emeletnyi szajha - ez a „magyar” nő is prostitúció szervezésével kereste meg a mindennapi kokaint Angliában
Sokadik lecke egzotikumra vágyó lánykáknak: megverte, majd megfojtotta a 16 éves bécsújhelyi lányt szír barátja
Innsbrucki lakásában találtak holtan egy magyar prostituáltat
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat