Ma: 2024.03.02. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Bűnözés a nagyvilágban
Férfi miatt veszekedett gyerekkori barátnőjével Berta, majd néhányszor hátba is szúrta riválisát
Privatkopo.hu 2019. 06. 23. 6:43:00

A Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2019. június 19-én, délben érkezett bejelentés, hogy a VIII. kerület Kőris utca és Illés utca kereszteződésénél egy nőt megkéseltek.



A kerületi járőrök perceken belül több egységgel a helyszínre érkeztek, ahol kiderült, hogy két nő először összevitatkozott, majd verekedtek, és amikor az idősebb nő menekülni próbált, a másik nő egy késsel többször hátba szúrta.

A rendőrök rövid időn belül azonosították a támadót, a 44 éves budapesti K. Bertát, akit egy józsefvárosi társasház folyosóján elfogtak.  A helyszínen kiderült, hogy a két gyerekkori barátnő egy férfi miatt veszett össze. A rendőrök a helyszín közelében megtalálták az elkövetés eszközeként használt kést is, amit K. Berta menekülésekor egy szemeteskukába dobott.

A BRFK VIII. kerületi Rendőrkapitányságán a nyomozók K. Bertát súlyos testi sértés bűntett kísérlet miatt, valamint felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett miatt gyanúsítottként kihallgatták.

A nő kihallgatásakor elismerte a bűncselekmények elkövetését, akit a nyomozók őrizetbe vettek és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. ?

További friss információk
Nagy tételben „öregeztek” Kozák Alexék Észak-Írországban
Több mint kétszázezer pedofil felvételt jelentettek tavaly világszerte
Tíz emeletnyi szajha - ez a „magyar” nő is prostitúció szervezésével kereste meg a mindennapi kokaint Angliában
Sokadik lecke egzotikumra vágyó lánykáknak: megverte, majd megfojtotta a 16 éves bécsújhelyi lányt szír barátja
Innsbrucki lakásában találtak holtan egy magyar prostituáltat
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat