Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Bűnözés a nagyvilágban
Bilincsben a debreceni rablás gyanúsítottjai
Privatkopo.hu 2017. 10. 20. 4:54:00

A nyomozók másfél órán belül azonosították és elfogták azt a két balmazújvárosi fiatalt, akik a gyanú szerint kiraboltak egy idős férfit, Debrecenben - tájékoztatott a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság.



Állampolgári bejelentés érkezett a rendőrségre 2017. október 19-én, délután arról, hogy Debrecenben, a Bartók Béla utcában egy idős balmazújvárosi férfit két ismeretlen megtámadott.

A 83 éves sértett elmondta, hogy a férfiak követhették őt, majd minden előzetes szóváltás nélkül fellökték és elvették a pénztárcáját, amelyben 80.000 forint volt. Az elkövetők a pénzzel együtt a közeli kórház irányába menekültek.

A rendőrök a bejelentést követően a helyszínen adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek az ismeretlenek felkutatása érdekében. A nyomozók másfél órán belül azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőit, akiket a Külsővásár téri autóbusz-pályaudvar mellett lévő egyik sörözőben elfogtak és a Debreceni Rendőrkapitányságra előállítottak.

A rendőrök a gyanúsítottak ruházatát átvizsgálták, amely során megtalálták és lefoglalták az eltulajdonított készpénz egy részét. A 19 éves J. Ádámot és a 18 éves N. Lajost a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a balmazújvárosi lakosokkal szemben rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást.

További friss információk
Nagy tételben „öregeztek” Kozák Alexék Észak-Írországban
Több mint kétszázezer pedofil felvételt jelentettek tavaly világszerte
Tíz emeletnyi szajha - ez a „magyar” nő is prostitúció szervezésével kereste meg a mindennapi kokaint Angliában
Sokadik lecke egzotikumra vágyó lánykáknak: megverte, majd megfojtotta a 16 éves bécsújhelyi lányt szír barátja
Innsbrucki lakásában találtak holtan egy magyar prostituáltat
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat