Ma: 2024.04.13. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Bűnözés a nagyvilágban
Brutálisan megerőszakoltak egy 15 éves olasz lányt az afrikai betolakodók
Pesti Riport 2017. 02. 15. 8:39:00

Néhány napja egy 15 éves lány az osztálytársával indult haza Milánóból egy helyközi vonattal. Kora délután volt, az utasok nagy része már leszállt az egymást sűrűn követő állomásokon. Amikor a lány osztálytársa is leszállt, akkor tört rá két afrikai bevándorló és rögtön elkezdték ütni, verni áldozatukat.



A lány könyörgött, hogy hagyják nyugton, sikoltozott, de senki sem hallotta meg. Végül a migránsok megerőszakolták, majd hagyták, hogy leszálljon a vonatról.

A lány csak másnap mesélte el a vele történeteket a legjobb barátnőinek.

Ők elmondták az egyik tanárnak és a lányt azonnal kórházba szállították. Ott derült ki, hogy miközben megerőszakolták, még az egyik bordája is eltörött. Az orvosok jelezték a rendőrségnek a történteket, az elkövetőket keresik.

További friss információk
Nagy tételben „öregeztek” Kozák Alexék Észak-Írországban
Több mint kétszázezer pedofil felvételt jelentettek tavaly világszerte
Tíz emeletnyi szajha - ez a „magyar” nő is prostitúció szervezésével kereste meg a mindennapi kokaint Angliában
Sokadik lecke egzotikumra vágyó lánykáknak: megverte, majd megfojtotta a 16 éves bécsújhelyi lányt szír barátja
Innsbrucki lakásában találtak holtan egy magyar prostituáltat
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat