Ma: 2024.04.06. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Bűnözés a nagyvilágban
Ismét bíróság elé állnak a kegyetlen cigány futtatók
MN 2010. 12. 11.
A svájci ügyészség, egyetértésben a közvéleménnyel, a szigorúbb büntetésért tervez fellebbezést.



Három terhelt ügyében fontolgatja, hogy fellebbezéssel él a meglehetősen enyhe elsőfokú ítélettel szemben Silvia Steiner, az illetékes államügyésznő - értesült lapunk svájci forrásból. A vádhatóság egyelőre nem erősítette meg a hírt, ám a két fővádlott esetében már biztos a folytatás, védőik ugyanis enyhítésért folyamodtak a fellebbviteli szervhez. Az ügyészségnek az iratok benyújtására jövő hét elejéig van lehetősége.

Emlékezetes, hogy a Zürichi Kerületi Bíróságon augusztusban indult büntetőeljárás négy cigány férfi és női segítőjük ellen, akik a vádirat szerint a város Sihlquai negyedében éveken át különböző etnikumú, nemegyszer fiatalkorú magyar és román nőket kényszerítettek prostitúcióra, zsákmányoltak ki és bántalmaztak kegyetlenül. A szervezet fejére, S. Sándorra az ügyészség által indítványozott 16 helyett mindössze 10 évnyi börtönbüntetést szabott ki a bíróság. Védője ezzel szemben szabadon bocsátását kérte, ám a verdikt szerint a többszörösen büntetett előéletű férfi esetében pszichiátriai okok miatt nagyon magas a bűnismétlés veszélye, ezért, továbbá a terhére rótt és részben bizonyított tettei miatt semmi esetre sem engedhető vissza a társadalomba.

A másodrendű vádlottat, R. Antalt hat évre, K. Jenőt és S. Ferencet 28, illetve 18 hónapra ítélték. Ez utóbbiak is messze alatta maradnak a Silvia Steiner által kért tételeknek. K. Jenő és S. Ferenc ráadásul szabadon távozhattak, büntetésüket ugyanis már a vizsgálati fogságban letöltötték.

A svájci közhangulatra jellemző, hogy internetes fórumokon többen felvetették: a halálbüntetés lenne az egyedül elfogadható ítélet a futtatóknak, akik „egy terhes nőből kitapossák a magzatát". Ez a kegyetlen tett a vádiratban szerepelt, de a feltételezett elkövetés és az áldozaton elvégzett orvosi vizsgálat között túl sok idő telt el ahhoz, hogy bizonyítani lehessen, így meg nem történtnek tekintik.

További friss információk
Nagy tételben „öregeztek” Kozák Alexék Észak-Írországban
Több mint kétszázezer pedofil felvételt jelentettek tavaly világszerte
Tíz emeletnyi szajha - ez a „magyar” nő is prostitúció szervezésével kereste meg a mindennapi kokaint Angliában
Sokadik lecke egzotikumra vágyó lánykáknak: megverte, majd megfojtotta a 16 éves bécsújhelyi lányt szír barátja
Innsbrucki lakásában találtak holtan egy magyar prostituáltat
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat