Ma: 2024.04.02. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Bűnözés a nagyvilágban
Kanada sem kér a cigánybűnözőkből
atv.hu 2012. 02. 11. 8:21:00

Bűnösnek vallotta magát Kolompár Gizella embercsempészetben és bűnszervezetben való részvételben Kanada legnagyobb embercsempészi ügyében. Kanadának (is) elege van a cigánybűnözőkből.



A 43 éves asszonyt a bíróság két éves börtönbüntetésre ítélte az eddigi 8 hónapos előzetes letartóztatáson felül. Az együttműködésért cserében a hatóság ejtette az ellene emelt további vádakat, köztük a csalást. A bíróság ezen felül úgy ítélte, hogy az illegálisan felvett szociális juttatásokat vissza kell fizetnie mintegy 14.000 kanadai dollár értékben. A szintén 43 éves élettársát, Dömötör Lajost januárban ítélte a bíróság tíz és fél hónapos börtönbüntetésre. A kiterjedt roma család által alkotott bűnszervezet többi tagja ellen is indult eljárás.

Kolompár Gizella első áldozatát Párizsba csábította egy romantikus vakáció ígéretével, majd arra kényszerítette, hogy Kanadába menjen vele, ahol rabszolgaként tartotta fogva pincéjében. A következő három áldozatot mások csábították a Hamilton nevű kanadai városba, de ott már Kolompár és élettársa, Domotor tartotta őket fogva. Az áldozatok moslékot kaptak enni, irataikat elkobozták és arra kényszerítették őket, hogy menedékjogot és szociális juttatásokat igényeljenek, melyeket elkoboztak tőlük.

Mind Kolompár, mind Domotor szerepel a magyar bűnügyi nyilvántartásban és körözést is adtak ki rájuk, mégis a határátlépéseik során nem szerepeltek a rendszerben, és a magyarországi szervek csak a múlt hónapban szolgáltattak adatot a kanadai hatóságnak a Kanadai Bevándorlási Hivatal jelentése szerint. Kolompárt korábban már elítélték lopásért Magyarországon, uzsora és csalás miatt pedig körözés van ellene érvényben. A lebuktatott bűnszervezet több tagját is körözik Magyarországon.

Kolompár 2008 novemberében érkezett a Toronto közeli városba, élettársa májusban követte. A pár kereste fel az áldozatokat, ígért nekik menedéket, gondoskodott az utazásukról, majd tartották őket embertelen körülmények között fogva. A házaspár büntetését lerövidíthetik, de szabadon bocsátásuk után azonnal hazatoloncolják őket.

Az eset nagy visszhangot váltott ki Kanadában, sokan követelik a kormánytól, hogy szigorítson a menekültjog megadásának folyamatán. Tony Skarca kanadai ügyész szerint „még, ha a világ legkisebb része is határozza csak el, hogy Kanadában kér menekült-státuszt, akkor is tönkremenne az országunk”.

A bűnszövetkezet ellen folytatott vizsgálat során derült fény arra is, hogy Nemes Viktória, egy 45 éves nő is illetéktelenül vett fel támogatást. Nemes 2008 decemberében érkezett Hamiltonba, és hamarosan félrevezette a hatóságokat, amikor azt állította, hogy elvált férjétől és egyedül neveli gyermekét, ezzel mintegy 50.000 dollár támogatást vett fel összesen az elmúlt években.

Skarca az ügy nyomán felelősségre vonta a magyar igazságszolgáltatást, amely lehetővé tette Nemesnek, hogy miután elítélték öt bűncselekmény miatt, hazaengedték és Nemes ezt kihasználva megszökött, menekültjogot kért roma származása miatt és amikor a kanadai határszolgálat leellenőrizte személyét, semmilyen elfogatóparancs nem jelent meg a rendszerben. Csak Kanadába érkezése után mintegy 18 hónappal értesítette Magyarország a kanadai hatóságokat. Az üggyel kapcsolatban az ügyész azt mondta: „Undorító, megdöbbentő és megrázó! Nincs szó, amivel le lehetne írni” majd azt üzente Magyarországnak: „Nem kérünk a bűnözőikből!”.

(Akik, nem mellesleg, egytől egyig cigányok - privatkopo.hu)

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
Nagy tételben „öregeztek” Kozák Alexék Észak-Írországban
Több mint kétszázezer pedofil felvételt jelentettek tavaly világszerte
Tíz emeletnyi szajha - ez a „magyar” nő is prostitúció szervezésével kereste meg a mindennapi kokaint Angliában
Sokadik lecke egzotikumra vágyó lánykáknak: megverte, majd megfojtotta a 16 éves bécsújhelyi lányt szír barátja
Innsbrucki lakásában találtak holtan egy magyar prostituáltat
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat