Ma: 2017.09.20. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Balesetek, tűzesetek, katasztrtófák
Bedrogozva okozott halálos közlekedési balesetet
police.hu 2017.03.03. 7:14:00

Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség azzal a férfival szemben, aki másfél éve felborult az autójával Dombóvár közelében, és utasa belehalt a sérüléseibe.



A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozásának adatai alapján a 29 éves mohácsi férfi 2015. június 21-én, hajnalban a 61-es főúton autózott Dombóvár felé, amikor a rosszul megválasztott sebessége miatt a járműve megcsúszott, az út melletti árokba csapódott, majd az útra visszapördülve felborult. A baleset következtében a jármű vezetője és utasa is megsérült, utóbbi olyan súlyosan, hogy a kórházba szállítása után életét vesztette.

A kirendelt szakértő a vizsgálat során megállapította, hogy a 29 éves férfi a járművezetés előtt kábítószert fogyasztott, amely a vezetési képességeire hátrányosan hatott. A férfi a kihallgatása során elismerte a bűncselekmény elkövetését, így jelenleg szabadlábon védekezhet.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai az eljárást befejezték, s a bűnügy iratait a napokban vádemelési javaslattal adták át az illetékes ügyészségnek.

További friss információk
Halálos baleset Hévízgyörkön
Bedrogozva okozott halálos közlekedési balesetet
Rendőrautó és személygépkocsi ütközött - egy személy életét vesztette, többen megsérültek
Részeg anyja miatt kellett meghalnia a szobi baleset 12 éves áldozatának
Segítségnyújtás elmulasztása Bagodnál: egy halott, egy súlyos sérült
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Nulladik típusú találkozások: Pintér Sándor és a furcsa véletlenek
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat