Ma: 2024.03.03.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
Négy testvérből és fiaikból szerveződött emberkereskedő bandát számoltak fel az NNI nyomozói: állami gondozott lányokat kényszerítettek prostitúcióra
Privatkopo.hu 2020. 06. 04. 8:18:00

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Szegedi Osztálya kizsákmányolás céljából, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett emberkereskedelem bűntettének gyanúja miatt folytat nyomozást egy sarkadi férfi és társai ellen.



A gyanú szerint az 51 éves sarkadi férfi vezetésével egy rendkívül jól szervezett, hierarchikus felépítésű, prostitúcióval kapcsolatos bűncselekményekre szakosodott bűnözői csoport működött. A gyanúsított és három fivére éveken keresztül Németországban - erőszakkal és fenyegetéssel - kényszerített prostitúcióra mélyszegénységben élő, főként állami gondozott magyar lányokat.

A bűnszervezet úgy működött, hogy a családi banda tagjai felosztották egymás között azt a berlini utcaszakaszt, ahol az általuk beszervezett lányokat dolgoztatták, és személyesen, illetve az általuk megbízott emberek útján felügyelték azt. A területre más lányokat is odaengedtek, de a prostituáltaknak a helyért napi díjat kellett fizetniük.

A négy testvért 2020. május 30-án, délelőtt - a Sarkadi Rendőrkapitányság munkatársainak együttműködésével -, Sarkadon, míg egyikük 21 éves fiát május 30-án, hajnalban, Dinnyésen fogták el a rendőrök.

Mivel felmerült a gyanú, hogy a bűncselekménnyel szintén gyanúsítható egyik 25 éves sarkadi férfi lőfegyverrel rendelkezhet, ezért elfogása a Terrorelhárítási Központ munkatársainak bevonásával történt május 30-án, délelőtt, Püspökladányban. A nagyszabású rendőri művelet híre eljutott egy másik gyanúsítotthoz is; a 24 éves férfi május 30-án feladta magát.

A házkutatások alkalmával a rendőrök lefoglaltak három nagy értékű személyautót, közel 12 millió forintot, 2600 eurót, zálogjegyeket, mobiltelefonokat, ékszereket és egyéb tárgyi bizonyítási eszközöket. A KR NNI által lefoglalt - bűnös úton szerzett - vagyon összértéke körülbelül 60 millió forint.

A KR NNI Vagyon-visszaszerzési Hivatal munkatársai az elfogásokkal párhuzamosan három lakóingatlant is zár alá vettek, illetve gazdasági társaságban meglévő üzletrészeket és személyautót foglaltak le, amelyek feltehetően szintén a bűncselekményekből származtak.

A KR NNI Szegedi Osztályának nyomozói az elfogott férfiakat gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették őket és kezdeményezték letartóztatásukat.

További friss információk
Ellentámadásba lendült a debreceni tragédiát okozó milliárdoscsemete: Szűcs Patrik azt bizonygatná, hogy nem ő, hanem a baleset áldozata hibázott
Önkezével vetett véget életének a fiát gyászoló 53 éves apa
Pesterzsébeti tragédia: az édesanya saját kezével próbálta kiszabadítani 9 éves kisfiát a beton alól
Kijelölt gyalogos-átkelőhelyen gázolt és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott a volt bátonyterenyei képviselő - korábban kábítószeres ügy miatt gyűlt meg a baja a törvénnyel
Rendőrautóval ütközött Budapesten Pierre Woodman pornórendező
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat