Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Balesetek, tűzesetek, katasztrtófák
Már megint a legendás c-típusú gyerekszeretet: öt évig kínozta fiát, jogerősen 8 év és 10 hónap börtönbüntetésre ítélték
24.hu 2020. 01. 22. 4:14:00

Jogerősen nyolc év és tíz hónap börtönre ítélte a Budapest Környéki Törvényszék azt a férfit, aki öt éven keresztül sanyargatta és ostorral, szíjjal verte a korábbi kapcsolatából született fiát egy maglódi tanyán. K. Józsefet emellett kilenc évre eltiltották a közügyek gyakorlásától is.



A fiút édesanyja nevelte egészen addig, amíg súlyos beteg nem lett, ekkor került apja gyámsága alá, aki 2010 és 2015 között folyamatosan szíjjal, bottal, ostorral vagy vasvillával verte, emellett nehéz fizikai munkát végeztetett vele, és szexuálisan is zaklatta.

Hajnaltól dolgoztatta a ház körül és a tanyán, ahol állattenyésztéssel foglalkozott, de nemcsak tanítás előtt, hanem utána is felnőtteknek való fizikai munkát végeztetett vele. A fiú, miután hazaért az iskolából, este 11-ig takarított a lovak, nyulak után, fát vágott, szénát gyűjtött és más mezőgazdasági munkákat végzett az apjánál dolgozó munkásokkal együtt. Ha az apja nem volt elégedett a munkájával, elverte.

A fiú félt az újabb verésektől, ezért senkinek nem merte elmondani, hogy az apja okozta a sebeit és a sérüléseit. A tanároknak és az őt ellátó orvosoknak mindig azt mondta, amit az apja betanított neki. Emberi ésszel szinte felfoghatatlan, amit művelt vele az apja. A fiú vallomásában elmondta, hogy az apja többször is eltörte a lábát és békaügetésben szökdeltette, és úgy lövöldözött rá az udvaron. A sörétes puskából származó lövési sérülések voltak a teste különböző részein. A fiú pszichológus szakértőknek elmondta, hogy szexuálisan is bántalmazta az apja, elmondása szerint volt, hogy erős paprikát dugott a fenekébe, hogy fájdalmat okozzon neki.

Az apa a bíróságon végig tagadta bűnösségét, korábban pedig mintaapaként hivatkozott saját magára. Állítása szerint fia bosszúból mondott ilyen dolgokat róla, mert nem a fiú édesanyjával élte le az életét. Szakértők bebizonyították a fiú szavahihetőségét. 

A Monori Járásbíróság ítéletét helyben hagyta a Budapest Környéki Törvényszék, de a vád tárgyát képező cselekményt folytatólagosan, aljas indokból és céllal, valamint különös kegyetlenséggel elkövetett testi sértésre minősítette át.

További friss információk
„Nekipattanás”: Szűcs Patrik a 112-es segélyhívó diszpécserének elismerte, hogy ő okozta a debreceni halálos közlekedési balesetet, ám most azon mesterkedik, hogy az elhunyt sofőrre tolja a felelősséget
Ellentámadásba lendült a debreceni tragédiát okozó milliárdoscsemete: Szűcs Patrik azt bizonygatná, hogy nem ő, hanem a baleset áldozata hibázott
Önkezével vetett véget életének a fiát gyászoló 53 éves apa
Pesterzsébeti tragédia: az édesanya saját kezével próbálta kiszabadítani 9 éves kisfiát a beton alól
Kijelölt gyalogos-átkelőhelyen gázolt és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott a volt bátonyterenyei képviselő - korábban kábítószeres ügy miatt gyűlt meg a baja a törvénnyel
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat