Ma: 2024.03.28.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
Nyugtatókat kevert a hároméves kislánya cumisüvegébe, hogy felvetesse a kórházba
Privatkopo.hu 2020. 11. 18. 12:59:00

Vádat emeltek egy kecskeméti - anyának nem nevezhető - nő ellen, aki úgy akarta elérni, hogy a hároméves kislányát felvegyék a kórházba, hogy nyugtatókat kevert a cumisüvegébe - közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség. 



A vádirat szerint az öt kiskorú gyermeket nevelő nő 2020. március 20-án többször betelefonált a kecskeméti kórházba, hogy a hároméves kislánya otthon belázasodott, ezért szeretné kórházi ellátását kérni. A járványügyi helyzet miatt az orvosok azt javasolták, hogy otthon csillapítsa a gyermek lázát és beszéljen a háziorvosával - a vádlott azonban hajthatatlan volt.

15 óra körül már azzal hívta fel a mentőket, hogy a kislány lázas és fél óránként elájul, ezért a mentők a kislányt és az „anyát” beszállították a kórház gyermekgyógyászati osztályára. A kezelőben az ügyeletes orvos megvizsgálta a kisgyermeket, aki nem volt lázas, jó állapotban volt. Az orvos tájékoztatta az „anyát”, ha kórházi ellátásra nem lesz szükség, akkor az ambuláns ellátás után hazaengedik őket.

A nő ennek ellenére többször mondta, hogy a gyermek otthon háromszor is összeesett, ezért mindenképpen szeretne a gyermekével a kórházban maradni. Ekkor hívás nélkül visszament a gyermekkel a kezelőbe és a tünetmentes kislányt vízzel locsolta, majd egyre agresszívebben követelte, hogy a gyermeket tartsák a kórházban. Azt is mondta, hogy bármit elkövet, hogy ne küldjék haza.

Ezután - miközben a folyosón várakoztak - az „anya” a nála lévő nyugtatóból 8-9 szemet a kislány cumisüvegében lévő baracklébe kevert azért, hogy a kicsi rosszullétre utaló tüneteket produkáljon, és a kórházban maradhassanak.

A gyermek rövidesen ivott is a cumisüvegből és rosszul lett, elvesztette az eszméletét. Az orvosok az előzmények miatt mérgezésre gyanakodtak és azonnal elkezdték a kislány intenzív ellátását. Szerencsére a gyermek a kezelés hatására mintegy fél óra után visszanyerte az eszméletét.

A kórház a mérgezés miatt értesítette a rendőrséget és a gyermekvédelmet, a helyszínre érkező rendőrök a vádlottól le is foglalták a nyugtatót. A kislány az ellátása megkezdésekor életveszélyes állapotban volt. Ha nem kapott volna időben szakszerű orvosi segítséget, nagy eséllyel megfulladhatott volna.

A főügyészség a letartóztatásban lévő vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolja és végrehajtandó börtön, valamint közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta vele szemben. Az ügyész azt is indítványozta, hogy a bíróság szüntesse meg a vádlott szülői felügyeleti jogát a sértett esetében.

A vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.

További friss információk
„Nekipattanás”: Szűcs Patrik a 112-es segélyhívó diszpécserének elismerte, hogy ő okozta a debreceni halálos közlekedési balesetet, ám most azon mesterkedik, hogy az elhunyt sofőrre tolja a felelősséget
Ellentámadásba lendült a debreceni tragédiát okozó milliárdoscsemete: Szűcs Patrik azt bizonygatná, hogy nem ő, hanem a baleset áldozata hibázott
Önkezével vetett véget életének a fiát gyászoló 53 éves apa
Pesterzsébeti tragédia: az édesanya saját kezével próbálta kiszabadítani 9 éves kisfiát a beton alól
Kijelölt gyalogos-átkelőhelyen gázolt és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott a volt bátonyterenyei képviselő - korábban kábítószeres ügy miatt gyűlt meg a baja a törvénnyel
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat