Ma: 2024.02.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Balesetek, tűzesetek, katasztrtófák
Közlekedési nézeteltérés miatt rántott fegyvert egy pécsi férfi
Privatkopo.hu 2019. 03. 21. 7:18:00

A pécsi rendőrök egy órán belül elfogták azt a gépkocsivezetőt, aki összeveszett egy másik autóssal, majd fegyvert szegezett vitapartnerére.



A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2019. március 19-én, 16 óra 19 perckor érkezett bejelentés arról, hogy Pécsett, a Bercsényi utcában összeveszett két gépkocsivezető, majd egyikük fegyvert fogott a másikra, és végül elhajtott autójával.

A sértett a rendőröknek elmondta, hogy egy közlekedési nézeteltérés miatt keveredett szóváltásba egy másik járművezetővel, aki a vita során egy fegyvert - vagy annak utánzatát - szegezett rá, majd visszaült autójába, és elhagyta a helyszínt.

A rendőrök egy órán belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 25 éves helyi férfit, majd kihallgatták gyanúsítottként. A férfi lakásán megtartott kutatás alkalmával a nyomozók megtalálták, majd lefoglalták a fegyvert, amelyet szakértő bevonásával vizsgálnak.

A gyanúsított ellen fegyveresen elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság.

További friss információk
Ellentámadásba lendült a debreceni tragédiát okozó milliárdoscsemete: Szűcs Patrik azt bizonygatná, hogy nem ő, hanem a baleset áldozata hibázott
Önkezével vetett véget életének a fiát gyászoló 53 éves apa
Pesterzsébeti tragédia: az édesanya saját kezével próbálta kiszabadítani 9 éves kisfiát a beton alól
Kijelölt gyalogos-átkelőhelyen gázolt és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott a volt bátonyterenyei képviselő - korábban kábítószeres ügy miatt gyűlt meg a baja a törvénnyel
Rendőrautóval ütközött Budapesten Pierre Woodman pornórendező
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat