Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Balesetek, tűzesetek, katasztrtófák
Megbukott az „unokázós” csaló
Privatkopo.hu 2018. 02. 19. 8:42:00

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XVII. kerületi Rendőrkapitányságának munkatársai vádemelési javaslattal zárták annak a férfinak az ügyét, aki több százezer forintot csalt ki egy idős férfitől, de a második bűncselekménynél már belefutott a rendőrökbe. A nyomozók a csalás miatt indított eljárást a napokban befejezték és a keletkezett iratot vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészség részére.



A nyomozás adatai szerint a 44 éves esztergomi N. Attila 2017. február 24-én, este egy XVII. kerületi idős férfit hívott fel - unokájának kiadva magát - arra hivatkozva, hogy balesetet szenvedett és pénzre van szüksége. A férfi a sértettől több százezer forintot csalt ki, amit előre egyeztetett időben és helyen személyesen vett át.

Kevesebb mint egy hónappal később a férfi ugyanezzel a módszerrel próbálkozott egy pesterzsébeti lakosnál, akitől 5 200 eurót csalt ki. A rendőrök N. Attilát aznap, 2017. március 10-én, este, a pénz átvételét követően a helyszínen elfogták, majd ruhájának átvizsgálásakor hiánytalanul megtalálták az átvett eurót.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XVII. kerületi Rendőrkapitányságának munkatársai a csalás miatt indított nyomozást a napokban befejezték és a keletkezett iratot vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészség részére - tájékoztatott a rendőrség.

További friss információk
„Nekipattanás”: Szűcs Patrik a 112-es segélyhívó diszpécserének elismerte, hogy ő okozta a debreceni halálos közlekedési balesetet, ám most azon mesterkedik, hogy az elhunyt sofőrre tolja a felelősséget
Ellentámadásba lendült a debreceni tragédiát okozó milliárdoscsemete: Szűcs Patrik azt bizonygatná, hogy nem ő, hanem a baleset áldozata hibázott
Önkezével vetett véget életének a fiát gyászoló 53 éves apa
Pesterzsébeti tragédia: az édesanya saját kezével próbálta kiszabadítani 9 éves kisfiát a beton alól
Kijelölt gyalogos-átkelőhelyen gázolt és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott a volt bátonyterenyei képviselő - korábban kábítószeres ügy miatt gyűlt meg a baja a törvénnyel
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat