Ma: 2024.04.06. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Balesetek, tűzesetek, katasztrtófák
Eddig egymilliárd forint vagyonkárt okoztak a lakosságnak a hóviharok
HP 2013. 03. 22. 12:51:00

Több mint 1 milliárd forintra becsülte az elmúlt hétvégi hóviharok okozta lakossági vagyonkárok összértékét az egyik biztosítótársaság, mely eddig 6 ezer vagyonkár-bejelentést regisztrált.



Összesen több mint 1 milliárd forintra becsülte a hétvégi hófúvások miatt keletkezett lakossági vagyonkárok összértékét a Generali, amelyből már 30 millió forintot ki is fizetett. Több mint 6 ezer vagyonkár-bejelentést regisztrált eddig a biztosító. A károk többségét - mintegy 4500 esetben - a viharok okozták, azonban jelentős számú, mintegy félezer bejelentés érkezett tetősérülésekből és beázásokból adódó károkra, míg 600 esetben az áramszünetek miatt kiolvadt élelmiszerek megromlásából származó károk megtérítését kérték a biztosítótól. A legtöbb bejelentés Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Győr-Moson-Sopron megyéből érkezett. A kedvezőtlen időjárásból adódó közlekedési balesetek nyomán eddig 325 káresetet regisztrált a biztosító, összesen 180 millió forint értékben. Ebből mindössze 26 üvegkár, 3 személyi sérülés és 3 dologi kár, a többi esetben a gépjármű szenvedett kárt. Az érintett járművek 20-30 százaléka nem javítható, totálkáros. Mivel sok elszállított jármű még mindig rendőrségi tárolókban, szervizekben vesztegel, a Generali további bejelentésekre számít. Az ilyen esetekben rendőrségi dokumentumok hiányában is regisztrálják a bejelentéseket, valamint a biztosító kárszakértőin túl, a szervizek munkatársai is részt vesznek a gyors kárfelmérésben. A havazás, a viharos szél és ónos eső nem csak a lakossági ügyfelek körében okozott tetemes károkat. Az egyik áramszolgáltatónál 20 kidőlt, valamint közel 100 sérült villanyoszlopban és tartozékaiban közel 1 milliárd forintos kár keletkezett.

További friss információk
„Nekipattanás”: Szűcs Patrik a 112-es segélyhívó diszpécserének elismerte, hogy ő okozta a debreceni halálos közlekedési balesetet, ám most azon mesterkedik, hogy az elhunyt sofőrre tolja a felelősséget
Ellentámadásba lendült a debreceni tragédiát okozó milliárdoscsemete: Szűcs Patrik azt bizonygatná, hogy nem ő, hanem a baleset áldozata hibázott
Önkezével vetett véget életének a fiát gyászoló 53 éves apa
Pesterzsébeti tragédia: az édesanya saját kezével próbálta kiszabadítani 9 éves kisfiát a beton alól
Kijelölt gyalogos-átkelőhelyen gázolt és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott a volt bátonyterenyei képviselő - korábban kábítószeres ügy miatt gyűlt meg a baja a törvénnyel
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat