Ma: 2024.03.28.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
Fegyverrel fenyegették a külföldi turistákat, ki is rabolták őket
Privatkopo.hu 2018. 10. 05. 8:24:00

A budapesti nyomozók elfogták azt a három férfit, akik még nyáron fegyverrel megfenyegettek és kiraboltak két külföldi férfit - tájékoztatott a Budapesti Rendőr-főkapitányság.



Egy férfi 2018. június 27-én, este, Budapest VII. kerületében, a Kazinczy utcában gyalogosan elállta két turista útját és felszólította őket, hogy adják át a náluk lévő pénzt. Eközben a férfi társai egy sötét autóval lelassítottak mellettük, és egy airsoft fegyverrel nyomatékosították a követelésüket.

A brit állampolgár átadta a pénzét az elkövetőknek, akik ezután a dél-afrikai állampolgárt elkísérték a legközelebbi ATM-hez. A férfit kényszerítették, hogy a bankautomatából vegyen fel pénzt, majd azt elvették és elmenekültek a helyszínről.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály Rablási Osztályának munkatársai azonosították az elkövetőket, majd a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztályával együttműködve 2018. október 3-án a 21 éves K. Albertet pilisi, a szintén 21 éves M. Pált és a 27 éves M. Dánielt budapesti lakcímükön elfogták. A nyomozók M. Pál lakásán megtalálták a bűncselekmény elkövetésénél használt airsoft fegyvert, valamint egy gáz-riasztó fegyvert is.

A rendőrök a három férfit fegyveresen és csoportosan elkövetett rablás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

További friss információk
„Nekipattanás”: Szűcs Patrik a 112-es segélyhívó diszpécserének elismerte, hogy ő okozta a debreceni halálos közlekedési balesetet, ám most azon mesterkedik, hogy az elhunyt sofőrre tolja a felelősséget
Ellentámadásba lendült a debreceni tragédiát okozó milliárdoscsemete: Szűcs Patrik azt bizonygatná, hogy nem ő, hanem a baleset áldozata hibázott
Önkezével vetett véget életének a fiát gyászoló 53 éves apa
Pesterzsébeti tragédia: az édesanya saját kezével próbálta kiszabadítani 9 éves kisfiát a beton alól
Kijelölt gyalogos-átkelőhelyen gázolt és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott a volt bátonyterenyei képviselő - korábban kábítószeres ügy miatt gyűlt meg a baja a törvénnyel
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat