Ma: 2024.02.23. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Balesetek, tűzesetek, katasztrtófák
Az adók mellett az útdíjat is elcsalták
Privatkopo.hu 2021. 01. 19. 12:01:00

Két, többek között az útdíjfizetés kijátszására épülő, milliárdos költségvetési csalást leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A fuvarozással és használt autók értékesítésével foglalkozó elkövetők kamucégek alapításával kerülték el az útdíj- és adófizetést, amiért akár húsz év börtönre számíthatnak.



A NAV pénzügyi nyomozói a magyar fejlesztésű, országos lefedettségű elektronikus útdíjrendszernek köszönhetően fülelték le a két bandát. A két felderített ügyben önmagában az elcsalt útdíjak utáni bírság meghaladja az egymilliárd forintot.

Az egyik hálózat stróman cégek nevében végzett árufuvarozást. A társaságok bevallásokat ugyan nyújtottak be, de a közterheket nem fizették meg: nemcsak az egymilliárd forintnyi útdíjat nem rendezte senki, hanem munkavállalók utáni adókat és járulékokat sem.

A másik ügyben a gyanúsítottak használtautó-kereskedő cégeket alapíttattak, amik az autóvásárláskor illetékmentességet élveztek. A magánszemély ügyfeleik által megvenni kívánt autókat bejelentették az aktuálisan használt bukó cégeikbe, azokat fiktív szerződések alapján „használták”. A tényleges vevők így nem fizettek illetéket a gépjárművásárláskor, valamint az útdíjat, biztosítást sem rendezték soha. Négy év alatt négyezer autó futott át így a bevallásokat is „elmulasztó” cégeken. A kétszázmilliós útdíjbírság mellett a be nem fizetett illeték- és adó összege hétszázmillió forintra rúgott, míg a kijátszott biztosítások díja is meghaladta a háromszázmillió forintot.

A NAV észak-magyarországi pénzügyi nyomozói IT szakemberek és bevetési járőrök bevonásával csaptak le a bandákra. A teljes könyvelés és elektronikus levelezés mellett lefoglaltak ötvenöt tehergépjárművet, négy luxusautót, egy ingatlant, továbbá magyarországi és szlovákiai bankszámlákat is zár alá vettek, eddig összesen háromszázmillió forint értékben.

A nyomozók összesen tizennégy gyanúsítottat hallgattak ki, akik közül ötöt költségvetési csalással, kilenc személyt pedig közokirat-hamisítással gyanúsítanak. A bűncselekmények egyik ötletgazdáját őrizetbe vették és a bíróság elrendelte letartóztatását.

Amennyiben a gyanúsítottak bűnössége bebizonyosodik, az üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt akár húsz év szabadságvesztésre számíthatnak.

További friss információk
Ellentámadásba lendült a debreceni tragédiát okozó milliárdoscsemete: Szűcs Patrik azt bizonygatná, hogy nem ő, hanem a baleset áldozata hibázott
Önkezével vetett véget életének a fiát gyászoló 53 éves apa
Pesterzsébeti tragédia: az édesanya saját kezével próbálta kiszabadítani 9 éves kisfiát a beton alól
Kijelölt gyalogos-átkelőhelyen gázolt és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott a volt bátonyterenyei képviselő - korábban kábítószeres ügy miatt gyűlt meg a baja a törvénnyel
Rendőrautóval ütközött Budapesten Pierre Woodman pornórendező
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat