Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Balesetek, tűzesetek, katasztrtófák
Egyetlen ütéssel okozott maradandó fogyatékosságot
Privatkopo.hu 2020. 11. 20. 14:26:00

A Székesfehérvári Járási Ügyészség maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés bűntette miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki - egy vitát követően - az utcán bántalmazta ismerősét.



A vádirat szerint a 24 éves férfi 2019. július 14-én, este, Székesfehérváron, az utcán összetalálkozott ismerősével, akivel egy korábbi nézeteltérés miatt vitatkozni kezdett. A sértett a vitát abbahagyta, távozni akart, azonban a férfi utánaszaladt, lendületből ököllel arcon ütötte, amelytől a sértett megtántorodott, majd elmenekült a helyszínről.

A bántalmazás következtében a sértett állkapcsa eltörött, a kórházi műtét során a bölcsességfogát el kellett távolítani.

A vádlott korábbi szabadságvesztés büntetésből történt feltételes szabadságra bocsátásának hatálya alatt követte el a bűncselekményt.

Az ügyészség vádiratában az elkövetővel szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását, valamint a feltételes szabadság megszüntetését indítványozta.

További friss információk
„Nekipattanás”: Szűcs Patrik a 112-es segélyhívó diszpécserének elismerte, hogy ő okozta a debreceni halálos közlekedési balesetet, ám most azon mesterkedik, hogy az elhunyt sofőrre tolja a felelősséget
Ellentámadásba lendült a debreceni tragédiát okozó milliárdoscsemete: Szűcs Patrik azt bizonygatná, hogy nem ő, hanem a baleset áldozata hibázott
Önkezével vetett véget életének a fiát gyászoló 53 éves apa
Pesterzsébeti tragédia: az édesanya saját kezével próbálta kiszabadítani 9 éves kisfiát a beton alól
Kijelölt gyalogos-átkelőhelyen gázolt és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott a volt bátonyterenyei képviselő - korábban kábítószeres ügy miatt gyűlt meg a baja a törvénnyel
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat