Ma: 2024.04.20. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Balesetek, tűzesetek, katasztrtófák
Nem egy sikertörténet: zálogjegyet rabolt Richárd
Privatkopo.hu 2020. 04. 06. 12:42:00

A kecskeméti nyomozók néhány órán belül elfogták azt a férfit, aki pénz híján egy zálogjegyet zsákmányolt.



Rablásról érkezett bejelentés 2020. április 4-én, kora délután a rendőrségre.

A sértett elmondta, hogy dél körül, Kecskeméten, a Kinizsi utcában kerékpározott, amikor B. Richárd nevű ismerőse leszólította, és pénzt kért tőle. A későbbi áldozat elmondta, hogy nincs nála még apró sem, ám az elkövető ezt nem hitte el. Az időközben előkerült pénztárcát kikapta áldozata kezéből, és abból kivett egy zálogjegyet. A sértett próbálta visszaszerezni az iratot, ám a tettes veréssel fenyegette meg, majd „zsákmányával” együtt eltávozott.

A rendőrök rövid időn belül elfogták a rablás bűntett elkövetésével gyanúsítható 22 éves férfit, akit kihallgatását követően őrizetbe vettek, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

További friss információk
Orosz rulettet játszott egy nagyatádi fiú, bele is halt
Újabb igazságügyi szakértő állítja: Szűcs Patrik okozta a debreceni halálos közúti balesetet
„Nekipattanás”: Szűcs Patrik a 112-es segélyhívó diszpécserének elismerte, hogy ő okozta a debreceni halálos közlekedési balesetet, ám most azon mesterkedik, hogy az elhunyt sofőrre tolja a felelősséget
Ellentámadásba lendült a debreceni tragédiát okozó milliárdoscsemete: Szűcs Patrik azt bizonygatná, hogy nem ő, hanem a baleset áldozata hibázott
Önkezével vetett véget életének a fiát gyászoló 53 éves apa
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat