Ma: 2024.03.28.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
Bedrogozva okozott halálos közlekedési balesetet
police.hu 2017. 10. 19. 8:39:00

A rendőrség vádemelést javasol egy békéscsabai férfival szemben, aki a gyanú szerint halálos közlekedési balesetet okozott 2016 októberében, Hódmezővásárhely és Székkutas között



A feltételezett elkövető 2016. október 14-én, 9 óra 30 perckor, Skoda személyautóval közlekedett a 47-es számú főúton, Hódmezővásárhely felől Székkutas irányába. A férfi az út 193-as kilométerszelvényénél áttért a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol összeütközött egy szemből érkező Daewoo gépkocsival. A balesetben a Daewoo sofőrje olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen meghalt, míg utasa súlyosan sérült.

A járőrök a gyanúsítottat mintavételre előállították, amely alapján az eljárás során kirendelt igazságügyi orvosszakértő megállapította, hogy a férfi kábítószer befolyása alatt vezette autóját.

A gyanúsítottal szemben halált okozó, bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntettének, valamint kábítószer birtoklása vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a nyomozást a napokban befejezte, majd az ügy iratait vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségnek továbbította.

További friss információk
„Nekipattanás”: Szűcs Patrik a 112-es segélyhívó diszpécserének elismerte, hogy ő okozta a debreceni halálos közlekedési balesetet, ám most azon mesterkedik, hogy az elhunyt sofőrre tolja a felelősséget
Ellentámadásba lendült a debreceni tragédiát okozó milliárdoscsemete: Szűcs Patrik azt bizonygatná, hogy nem ő, hanem a baleset áldozata hibázott
Önkezével vetett véget életének a fiát gyászoló 53 éves apa
Pesterzsébeti tragédia: az édesanya saját kezével próbálta kiszabadítani 9 éves kisfiát a beton alól
Kijelölt gyalogos-átkelőhelyen gázolt és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott a volt bátonyterenyei képviselő - korábban kábítószeres ügy miatt gyűlt meg a baja a törvénnyel
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat