Ma: 2024.03.29.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
Vádemelés egy „italozó életmódot folytató” volt rendőr főtiszt ellen zaklatás miatt
Privatkopo.hu 2021. 03. 05. 4:41:00

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség zaklatás bűntette, folytatólagosan elkövetett kapcsolati erőszak vétsége és magánlaksértés vétsége miatt emelt vádat a Mátészalkai Járásbíróságon egy volt rendőr főtiszt ellen.



A vádirat lényege szerint 2020 márciusáig - az italozó életmódot folytató - férfi rendszeresen szidalmazta feleségét, megalázó megjegyzésekkel illette, a megfélemlítés céljával folyamatosan éreztette testi erőfölényét, bántalmazta. Olyan is előfordult, hogy egy pénzügyi vita során a falnak szorította és megragadta a nyakát.

2020. március 30-án a vádlott erőszakosan ki akarta venni - az általa korábban már megrongált - telefont felesége kezéből, majd az udvaron őt üldözve megpróbálta tőle megszerezni a közös bankszámlához tartozó bankkártyát is, a munkavégzés céljából magánál tartott munkahelyi laptopját pedig eldobta.

A sértett ezután a fiához költözött, de a férje ezután is fenyegette, közölte, hogy rájuk gyújtja a házat és a feleségét a hajánál fogva húzza haza.

2020 júliusában a vádlott - annak ellenére, hogy felszólították, hogy az ingatlantól tartsa távol magát - személygépkocsival megjelent a fia családi házánál és a lakattal lezárt lemezkaput a gépkocsival betörte, majd behajtott az udvarra és a járműből kiszállva a felesége ajtaján kezdett dörömbölni.

A cselekmény után a vádlott ismételten felhívta a sértettet telefonon és azzal fenyegette meg, hogy másnap baltával és tehergépkocsival fog visszamenni.

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség a feljelentés után gyanúsítottként hallgatta ki az elkövetőt és elrendelte őrizetét. A rendőr - az ügyészség indítványa alapján - letartóztatásba került, később bűnügyi felügyelet hatálya alatt állt, jelenleg szabadlábon védekezik.

A vádlott hivatásos szolgálati jogviszonyát a rendőrség méltatlanság miatt időközben megszüntette.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat