Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Rendőrkézen a verekedő fiatalok
Privatkopo.hu 2020. 04. 02. 17:25:00

A Balatonfüredi Rendőrkapitányság befejezte a vizsgálatot annak az öt férfinak az ügyében, akik ellen garázdaság, valamint súlyos testi sértés miatt folyt nyomozás.



2019. május 19-én, éjszaka, Balatonfüred belterületén egy négyfős társaság szóváltásba keveredett egy 20 éves batéi lakossal. A vita dulakodássá, majd verekedéssé fajult.

A férfi ezután elfutott a helyszínről, azonban a csapat követte őt addig az ingatlanig, ahová befutott. A ház előtt azonban a négy fiatalból álló társaság két tagja is összeverekedett.

A 19 éves, a 20 éves, a 21 éves, illetve a 23 éves balatonfüredi lakosok ellen csoportosan elkövetett garázdaság bűntett, míg a 20 éves batéi férfival szemben súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyt nyomozás.

A Balatonfüredi Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügyben keletkezett iratokat az illetékes ügyészségnek átadta.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat