Ma: 2024.03.29.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
Vádat emeltek egy „unokázós” csaló páros ellen
HP 2016. 09. 23. 7:01:00

Vádat emelt az ügyészség azzal a két fiatal férfival szemben, akik félmillió forintot próbáltak kicsalni egy idős nőtől, Zuglóban, a sértett állítólagosan bajba került fiára hivatkozva, de a rendőrök a helyszínen elfogták őket.



A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség csalás kísérlete miatt nyújtott be vádiratot egy 20 és egy 24 éves férfival szemben, akik úgy akartak pénzt kicsalni egy nőtől, hogy egy harmadik, ismeretlen társuk közreműködésével a telefonon felkeresett sértett bajba jutott gyermeke barátainak adták ki magukat.

A vád szerint a fiatalok ismeretlen társa január 10-én, késő este telefonon felhívta a zuglói otthonában tartózkodó sértettet, majd sírós hangon magát a nő fiának adta ki és azt állította, hogy balesetet okozott, ezért a károk rendezésére azonnal 500 000 forintra van szüksége, különben nem engedik el a helyszínről.

A pénzért ezután az előre megbeszélt helyszínre - a Mogyoródi út és Vezér utca sarkára - már a vádlottak mentek; a gyors menekülés érdekében egyikük a közelben egy taxi utasaként várakozott. A másik vádlott eközben a sértettre várt, azonban még a nő helyszínre érkezése előtt gyanút fogott és úgy döntött, hogy inkább elmenekül a helyszínről. A férfi a taxihoz futott, amelyben társa várta őt, de már későn: a helyszínen lévő és cselekményt folyamatosan figyelemmel kísérő rendőrök mindkettőjüket elfogták. A két férfival szemben a kerületi ügyészség csalás vétségének kísérlete miatt emelt vádat a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat