Ma: 2021.02.20.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
10 éve rabolt, most akadt a rendőrség horgára
Privatkopo.hu 2021.02.20. 10:36:00

A Pest megyei rablási nyomozók 10 évvel ezelőtti támadás gyanúsítottját állították elő. A felfüggesztett nyomozás aktáját egy új információ miatt vették elő.



Egy törökbálinti asszony házába ment be két, akkor még ismeretlen férfi 2010. szeptember 2-án, éjszaka. Átmásztak a kerítésen, majd a bukóablakon bejutva támadtak az alvó, akkor 65 éves nőre. Kiráncigálták az ágyból és késsel fenyegetve kényszerítették a széf nyitására, amit az állán, a nyakán és a karján vágott, nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett asszony teljesített.

A rablók kimarkolták a kötegnyi valutát és közel 100 ezer forintot, magukhoz vettek egy több százezer forintot érő fényképezőgépet, ráparancsoltak áldozatukra, hogy ne merje értesíteni a rendőrséget, majd elmenekültek.

A rendőrök hónapokig talpaltak a támadók után, a beszerzett adatok, információk azonban nem bizonyultak elegendőnek az ügy megfejtéséhez, a rablók azonosításához és felkutatásához. Egy idő után a nyomozást felfüggesztették, de el nem feledték.

Idén januárban érkezett olyan, eredménnyel kecsegtető információ, amely végül elfogáshoz vezetett. A rablási nyomozók már az információ ellenőrzése közben sejteni vélték, fordulóponthoz értek. Megfelelő előkészítés és felderítés után 2021. február 16-án, hajnalban a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Bevetési Osztálya munkatársainak közreműködésével realizálták a bűnügyi akciót egy dunaharaszti címen.

A művelet gyors volt és eredményes, a 45 éves B. Csabát tartózkodási helyéről a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Róna utcai objektumába előállították. A gyanú szerint ő és jelenleg ismeretlen bűntársa követte el a támadást.

Kihallgatásán a gyanúsítás ellen nem tett panaszt, a terhére rótt bűncselekmény elkövetését tagadta.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Rablási Alosztályán felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás az azóta letartóztatott B. Csaba ellen.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Váratlan fordulat! „Örökösként” jelentkezett a halálra égetett milliárdos volt „élettársa”, akiről az üzletember korábban a gyámhivatalnak azt állította, hogy rendszeresen meglopja, mérgezi - a nő testvére a TEK műveleti főosztályvezetője
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat