Ma: 2024.03.29.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
Szegedi drogterjesztőket fogtak el a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai
Privatkopo.hu 2021. 03. 06. 5:33:00

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnüldözés Elleni Főosztály Szegedi Bűnüldözési Osztálya által beszerzett információk alapján a KR NNI - a Készenléti Rendőrség és a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság több osztályával együttműködve - összehangolt akciót tartott 2021. március 3-án, Szegeden, Deszken és Tiszaszigeten.



Az egyik szegedi benzinkút parkolójában éppen a drogüzlet lebonyolítása pillanatában csaptak le a helyi dílerekre, majd összesen nyolc lakásban tartottak kutatást. A helyszíneken talált kábítószergyanús növényi törmelék (kannabis) összességében 4,5 kilogrammot, míg a lefoglalt kábítószergyanús fehér por 600 grammot nyomott.  

A 40 éves N. Gézát és a szintén 40 éves feleségét, N. Sz. Szilviát, valamint 41 éves társukat, H. Péter Józsefet azzal gyanúsítják a nyomozók, hogy 2020 ősze óta több alkalommal árusítottak kábítószert szegedi, deszki és tiszaszigeti fogyasztóknak. A triót bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetése miatt hallgatták ki gyanúsítottként, míg öt huszonéves fiatalt kábítószer birtoklása miatt.

Mivel felmerült a gyanú, hogy a házaspár saját fiatalkorú gyermekének is adott át kábítószert, ezért őket kiskorú veszélyeztetésével is meggyanúsították.

A kutatások végrehajtásának keretében, vagyonvisszaszerzés céljából 6 millió forint készpénzt, ékszereket és gépkocsit foglaltak le a nyomozók.

A terjesztőket bűnügyi őrizetbe vették, kezdeményezték letartóztatásukat, míg a fogyasztók szabadlábon védekeznek.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat