Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Eddig 51 szánkótolvajt állított elő a rendőrség
Privatkopo.hu 2018. 12. 15. 5:36:00

Összesen ötvenegy tüntetőt állítottak elő, huszonkettőt vettek őrizetbe a szerdai és csütörtöki budapesti demonstrációkkal kapcsolatban - erősítette meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).



A tüntetéseken tizennégy rendőr sérült meg. A BRFK közölte: a szerdai tüntetéssel összefüggésben 35, a csütörtökivel kapcsolatban 16 embert állítottak elő. A szerdai demonstráció után a rendőrök tizenhárom, a Központi Nyomozó Főügyészség öt embert vett őrizetbe. A csütörtöki demonstrációval kapcsolatban négy ember van őrizetben.

Az előállítások indokai között garázdaság, rongálás, lopás, és hivatalos személy elleni erőszak szerepel.

A rendőrök előállítottak egy belga és egy német állampolgárt is, velük szemben a Központi Nyomozó Főügyészség jár el, hivatalos személy elleni erőszak miatt.

A csütörtöki tüntetéseken az előállítások mellett közel 300 embert igazoltattak, közülük 201 ember ellen közlekedési szabálysértési feljelentést tettek. A szerdai tüntetéseken kilenc rendőr, csütörtökön pedig további öt sérült meg.

Úgy tudni, hogy a szerdai tüntetéseken előállítottak közül tizenegy ember büntetett előéletű (jellemzően lopás, garázdaság miatt).

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat