Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Egy Somogy megyei cigánypár intézetis lányokat „fogadott be”, hogy aztán prostitúcióra kényszerítse őket és a bevételből arany ékszereket vásároljon
Privatkopo.hu 2020. 09. 22. 8:23:00

A Somogy Megyei Főügyészség több, 18. életévét be nem töltött, felügyelete alatt álló személy sérelmére elkövetett emberkereskedelem bűntette miatt emelt vádat azzal a 38 éves nővel és 43 éves élettársával szemben, akik a hozzájuk szökött, kiszolgáltatott helyzetű lányokat prostitúcióra kényszerítették, majd a bevételből tartották el magukat.



A vádirat szerint a 2000-ben született hányattatott sorsú lány interneten ismerkedett meg az asszony fiával, akivel párkapcsolatot létesített és rendszeresen kiszökött hozzájuk az intézetből. A biztonságos otthonra vágyó lányt a megvádolt nő 2017 decemberében hivatalosan is családjába fogadta és a kiskorú gyámja lett. A lány ekkor költözött be a vádlottak elhanyagolt, félkomfortos három helyiségből álló házába, ahová nem volt bevezetve a folyóvíz, így a tisztálkodási lehetőségek is korlátozottak voltak. 

2018 tavaszán a vádlottak felvetették, hogy a lány prostitúcióval járuljon hozzá eltartásához és a családi kiadásokhoz, ezért a kiszolgáltatott fiatal lányt naponta kivitték a 61-es főút Inke és Vése közötti szakaszára, hogy az út mellett szexuális szolgáltatást nyújtson az autósoknak.

A nő - aki szintén dolgozott prostituáltként - óvszerrel is ellátta a fiatal lányt, valamint telefonon is szervezett találkozókat - jellemzően külföldi férfiakkal, akik panziókba vitték. A szexuális szolgáltatás ellenértékét (ami alkalmanként 10-20 ezer forint volt) a sértett mindig átadta a vádlottaknak.

A vádlottak 2019 nyarától, majd 2019 decemberétől még két, szintén nehéz sorsú, intézetből szökött kiskorú lányt fogadtak be otthonukba, akiket - kiszolgáltatott helyzetükkel visszaélve - szintén szexuális szolgáltatás nyújtására vettek rá. A prostitúciós tevékenységért kapott pénzt a vádlottak ezektől a lányoktól is beszedték és megélhetésükre, valamint arany ékszerek vásárlására fordították.

A vádirat szerint a vádlottak cselekménye emberkereskedelmet valósított meg, mivel a létfenntartásukat biztosító családi háttérrel nem rendelkező, a vádlottakkal függőségi viszonyban lévő kiskorúakat vettek rá arra, a prostitúcióra függetlenül attól, hogy azt önként vállalták, viszont lehetőséggel nem rendelkező, kiszolgáltatott kiskorúak érvényes beleegyezést ehhez ne nem adhat.

Ilyen jellegű emberkereskedelem bűntette miatt jelenleg is több ügy van folyamatban a Somogy Megyei Főügyészségen. A kiemelt tárgyi súlyú bűncselekményt öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni a törvény, ezért a főügyészég vádiratában előkészítő ülésen történő beismerés és tárgyalásról lemondás esetére 10-10 évi fegyházbüntetés kiszabását indítványozta a vádlottakkal szemben.

Privatkopo.hu: Az illetékes hatóságok vajon milyen szempontok alapján járultak hozzá, hogy a putriban élő, rendszeres jövedelemmel nem rendelkező cigánypár kiskorú, intézetis lányokat „fogadjon be”? Kiket terhel felelősség ezért? Őket miért nem ültetik a vádlottak padjára?

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat