Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték Tompa Eszter gyilkosát
index.hu 2018. 06. 04. 17:57:00

Aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt életfogytig tartó fegyházra ítélte - első fokon - a Győri Törvényszék azt a gönyüi férfit, aki 2003 szeptemberében, Győrben véletlenül elütötte, majd megölte az akkor 22 éves Tompa Esztert. A férfit 13 évvel a gyilkosság után, tavaly januárban, egy DNS-vizsgálatnak köszönhetően kapták el.



A bíró szerint az aljas indokból elkövetett emberölés minősítése a 36 éves S. Attila esetében helytálló, mert azért ölte meg a nőt, hogy leplezze a közúti balesetet. A különös kegyetlenséggel minősítés pedig azért, mert az igazságügyi orvosszakértők szerint a nő a balesetben legfeljebb nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, ugyanakkor a bántalmazás miatt 43 sérülése keletkezett, és legalább tizenöt percig tartott a fojtogatás miatti fuldoklása.

A bíró súlyosító körülményként értékelte azt, hogy a férfi 13 évig leplezte tettét, valamint kitartó szándéka volt a fojtogatásra egy olyan ember ellen, aki nála sokkal gyengébb és sérült volt, továbbá azt, hogy félrevezette a rendőrséget. Enyhítő körülmény a vádlott büntetlen előélete és az, hogy beismerte az emberölést.

Az utolsó szó jogán a vádlott azt mondta, hogy megbánta tettét és vállalja a felelősséget, de a minősítő körülményeket nem ismeri el. „Huszonkét éves voltam akkor, nem tudom miért döntöttem úgy” - próbálta elkenni a felelősségét.

Az ítélet nem jogerős, a 10 millió forintos bűnügyi költség megtérítésére is kötelezett vádlott előzetes letartóztatásban marad.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat