Ma: 2020.08.30.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
Saját zsebre bírságolt a rendőr, 6 év börtönbüntetésre ítélték
24.hu 2020.01.22. 10:25:00

Hat év börtönre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa jogerősen azt a tiszthelyettesként dolgozó rendőr, aki saját zsebre bírságolta az autósokat az M3-ason.



A Központi Nyomozó Főügyészség Budapesti Regionális Osztálya korrupciós és vagyon elleni erőszakos bűncselekmény miatt emelt vádat a rendőr ellen 2018-ban . A volt tiszthelyettes 2017-ben egy esetben készenléti szolgálatban, további három esetben pedig szolgálaton kívül Budapesten és az M3-as autópályán közlekedés, illetve a közterület rendjét sértő szabálysértésekre hivatkozva, tényleges jogalap nélkül vont rendőri intézkedés alá állampolgárokat, majd azért, hogy a további eljárásától eltekintsen, készpénz átadására szólította fel őket. Három sértettől 24 ezer forintot szerzett így, míg egy negyedik személytől átvett 205 ezer forintot később visszaadta.

A Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa helyt adott a fellebbviteli katonai ügyész súlyosításra irányuló indítványának, és a testülettől leszerelt vádlottat, jogtalan előnyért hivatali kötelességét megszegve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette, valamint hivatalos személyként e minőség felhasználásával elkövetett zsarolás miatt halmazati büntetésül hat év börtönre ítélte , hat évi közügyektől eltiltás mellékbüntetésre, valamint összesen 205 ezer forintos pénzbüntetésre, illetve 24 ezer forint vagyonelkobzásra ítélte.

(Fotó: illusztráció)

 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Drog, prostik, Vizoviczki, avagy „mit tehet a rendőrség egy olyan szórakozóhellyel szemben, ahol befolyásos politikusok, parlamenti képviselők a törzsvendégek”?
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat