Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Médiaajánlat
Román cigányok támadtak Kecskeméten, nem hagyták magukat a magyar lányok
Privatkopo.hu 2019. 08. 26. 7:29:00

A nyomozók két román állampolgárt vettek őrizetbe, akik a gyanú szerint fiatal lányokat támadtak meg.



A rendelkezésre álló adatok szerint 2019. augusztus 24-én, 2 óra körül két ismeretlen követni kezdett két 17 éves lányt, Kecskeméten. A Bagoly utcánál jártak, amikor odaléptek hozzájuk. A fiatalabb megtámadta az egyik lányt, aki védekezésként megütötte, ezért a támadó elmenekült a helyszínről.

Ezzel egy időben a másik sértett kezét - amiben egy mobiltelefont tartott, mert éppen a barátjával beszélt - az idősebb férfi megrántotta. A haját húzta, és a száját be akarta fogni. A lány ellenállt, miközben barátnője a segítségére sietett. Egy kulccsal kezdte csapkodni és szurkálni az elkövetőt, aki megütötte őt. A telefont az áldozat kezéből végül kicsavarta, ami a földre esett. A két sértett ekkor tudott elmenekülni.

A történteket a dulakodás közben vonalban lévő férfi azonnal bejelentette a rendőrségen. Az egyenruhások rövid idő elteltével, 3 óra 15 perckor elfogták az idősebb támadót, egy 37 éves férfit. Nála az eltulajdonított mobiltelefont is megtalálták. Adatgyűjtés eredményeként a társát - egy 15 éves fiút - is beazonosították, akit 18 óra 25 perckor fogtak el.

A nyomozók kihallgatásukat követően rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették a román állampolgárokat, és előterjesztést tesznek letartóztatásuk indítványozására.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat